Vágólapra másolva!
Kutatók egy csoportja legalább hét olyan csillagot azonosított, amelyek köré mesterséges szerkezeteket, ún. Dyson-gömböket építhetett egy fejlett, idegen civilizáció.
Vágólapra másolva!

A tudósok szerint a Tejútrendszerben legalább hét csillag olyan jeleket produkál, hogy azok elsősorban idegen technológia jelenlétével, vagyis Dyson-gömbökkel magyarázhatók. Bár a kutatók nem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy ezek a csillagok intelligens civilizációknak adnak otthont, kétségtelenül felkeltik a kozmoszban földönkívüli életet kereső szakértők érdeklődését.

Mi az a Dyson-gömb?

Freeman Dyson elméleti fizikus 1960-ban vetette fel a Dyson-gömbök létezésének lehetőségét. Az elképzelés szerint a technológiailag magasan fejlett idegenek gigantikus struktúrákat építhetnek a saját csillaguk vagy fekete lyukak köré, hogy kihasználják az objektumok által kibocsátott óriási mennyiségű energiát, és továbbfejlesszék civilizációjukat. E megastruktúrák legextrémebb fajtája egy hatalmas gömb, amely egy egész csillagot zár magába, a kisebb változatok közé pedig gyűrűállomások és gigantikus tükrök tartoznak.

A szakértők vitatják, hogy elérheti-e egy civilizáció azt a szintet, hogy óriásépítményeket hozzon létre egy csillag körül. Ha viszont igen, akkor azt a Földről érzékelni tudjuk.

A csillag köré épített Dyson-gömb a hőtől felmelegszik, és így erős infravörös sugárzást bocsájthat ki.

Emiatt a Dyson-gömbökre vadászó csillagászok az infravörös többletsugárzás kiugró értékeit keresik; ez ugyanis az egyik jelfajta az egzotikus rádiójelek, a légköri üvegházhatású gázok és a mesterséges fény mellett, amely földönkívüli civilizáció jelenlétére utalhat.

Dyson-gömb
Dyson-struktúra egy csillag körül
Fotó: Science Photo Library via AFP

Távcsőhadat állítottak a gyanúsan viselkedő csillagokra

A rangos Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című folyóiratban május 6-án megjelent új tanulmányban a kutatók egy számítógépes program segítségével kerestek infravörös többletsugárzásra utaló jeleket galaxisunk több mint 5 millió csillagánál. A munkában többek között részt vett az Európai Űrügynökség Gaia nevű űrszondája, a NASA infravörös tartományban működő WISE űrteleszkópja, valamint a 2MASS égboltfelmérési program is, amely szintén infravörös tartományban készít felvételt az égről.

A kutatás során összesen hét csillagnál találtak szokatlanul erős infravörös sugárzásra utaló jeleket. Ezek mindegyike M színképtípusú törpecsillag volt; olyan fősorozatbeli csillagok, amelyek kisebbek és halványabbak a Napnál.

Mindegyik vizsgált csillag 1000 fényévre van tőlünk.

Dyson-gömbökkel lehet tele a Tejútrendszer?

Egy közelmúltban készült másik tanulmány szintén infravörös többletsugárzást keresett az űrben. A március 27-én, az arXiv weboldalon publikált írás szerzői ugyancsak a Gaia, a WISE és a 2MASS segítségével vizsgáltak mintegy 5 millió csillagot. Ez a kutatás 53 csillagnál állapított meg többletkibocsátást, vagyis ezeknél építhettek Dyson-gömböket a feltételezett földönkívüliek. Nem világos azonban, hogy mindkét tanulmány ugyanazt az adathalmazt elemezte-e. Ezenkívül a márciusi publikáció nem esett át lektoráláson sem.

Mindkét tanulmányban a kutatók figyelembe vették azokat a tényezőket, amelyek hamis pozitív jeleket generálhatnak, ilyenek például a csillagokat körülvevő ködök. Nem lehet azonban teljesen kizárni más magyarázatokat, például azt, hogy törmelékkorongok okozzák a többletsugárzást; ezek az exobolygók ütközése során létrejövő nagy kőzet- és porfelhők, amelyeket a kutatók szerint szintén túlhevíthetnek a csillagok.

A kutatás következő lépése az lesz, hogy nagyobb teljesítményű eszközökkel (például a James Webb Űrteleszkóppal) is figyelni fogják a gyanúsan viselkedő csillagokat, és más, földönkívüli civilizációkra utaló jeleket is keresni fognak.