13 °C Budapest
Euros, the european money

Még most érdemes eurót váltani a nyaralásra? Láthatáron a 400-410-es árfolyam

2024. május 18. 18:53

Aki teheti, most váltson pénzt a nyaralására – javasolják szakértők. 3 havi csúcsára erősödött a forint a héten, és jelenleg is 387-es szinten jegyzik az eurót, miután a jegybank lassítani kezdett a kamatcsökkentéseken. A folytatásban viszont gyengülést várnak az elemzők, hamarosan 400 forintba kerülhet egy euró.

Lendületben a forint: a bankközi piacon jelenleg 387 forintot kérnek egy euróért. Nem sokkal többet, mint szerdán, amikor 3 havi csúcsára erősödött a pénzünk. A dollárhoz képest 3 hét alatt nagyjából 3 százalékkal javult az árfolyam. Részben emiatt csökkentek nagyobbat az üzemanyagárak nálunk, mint a szomszédos országokban - hangzott el az RTL Híradóban.

 Az erősebb forint visszafogja az élelmiszerek és például az építőanyagok drágulását. Így fékezi az inflációt, amit a jegybank az alapkamattal igyekszik kordában tartani. Az MNB kommunikációjából pedig az szűrődik le, hogy lassabban fogja csökkenteni a kamatot. Ez vonzó a nemzetközi befektetők számára.

Ám a forinterősödés átmeneti Szabó Barna, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza szerint, aki azt mondta, ebben az évben átlagosan 395 és 400 forint közelében várható az euróárfolyam, és jövőre fokozatosan akár a 410-419 forintot is elérheti. A jegybank tovább csökkenti a kamatot, így egyre kevésbé lesz vonzó a nemzetközi befektetők számára forintot tartani – mondta.
 
Egy pénzügyi szakértő pedig arról beszélt, aki teheti, most váltson pénzt, ha külföldi nyaralásra készül, és a szállást most foglaljuk le, mert az árfolyamváltozással az árak is emelkedhetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. június 2. vasárnap
Kármen, Anita
22. hét
Június 2.
Pedagógusnap
Június 2.
Az építők napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. június 1. 19:21
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem