2024. 06. 02. Vasárnap Kármen, Anita napja
Jelenleg a TV-ben:

Svenk

Következik:

Vezércikk 08:05

Belföld

Szánthó Miklós: Meg kell mutatnunk június 9-én az EP-választásokon, hogy közös ügy a woke Brüsszel legyőzése

Brüsszelben nem csak az a baj, hogy egy aljas ideológia rabjai, hanem az is, hogy a bürokraták érzelemvezéreltek, és a legmohóbb ellenszenvüket az ukrajnai háborúba öntik - mondta el Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az Europa Viva 2024, a spanyol VOX párt patrióta csúcstalálkozóján.

  • Szánthó Miklós: Meg kell mutatnunk június 9-én az EP-választásokon, hogy közös ügy a woke Brüsszel legyőzése

A panelbeszélgetés során a főigazgató kiemelte az Európai Unió létrehozásának fő céljait, amelyek mára a globális balliberális fősodor miatt teljesen megváltoztak: a béke, a szabadság és a stabilitás helyett most a wokeizmust, a multikulturalizmust és a katonai hisztériát támogatják - tette hozzá. 

A szólásszabadságról szóló beszélgetésen Borja Montoro, spanyol karikaturista és Agustín Laje, argentin filozófus, író és influenszer mellett Julio Ariza, az Intereconomía médiacsoport elnöke úgy jellemezte az Alapjogokért Központot, mint a világ egyik legfontosabb agytrösztjét, a CPAC Hungary szervezőjét, amely a konzervatív gondolkodás és politikai cselekvés legjelentősebb világszereplőit tömörítette egy helyre.

Szánthó rámutatott arra, hogy ez a rendezvény igyekszik megcáfolni azokat, akik szerint a jobboldali erők nem tudnak határokon átnyúlóan együttműködni: 

Meg kell mutatnunk június 9-én az EP-választásokon, hogy közös ügy a woke Brüsszel legyőzése. Az olyan pártoknak, mint a Vox és a Fidesz, meg kell mutatniuk, hogy a konzervatív reneszánsz összeköt minket.

Forrás: Origo

Fotó: Origo

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!