Deutsch és Magyar el sem mentek, mégis leszerepeltek a Partizán vitáján

Föld S. Péter 2024. május 18. 18:48 2024. máj. 18. 18:48

Leszerepelt a Partizán péntek esti vitáján Deutsch Tamás és Magyar Péter. A helyszínen megjelent közönség füttyszóval reagált arra, hogy a Fidesz, illetve a Tisza Párt listavezetője nemet mondott a vitára, amelyen – a távolmaradók miatt – négy párt listavezetője vett részt. (Azokat hívták meg, akiknek a pártja a közvélemény-kutatások szerint legalább 3,5 százalékra számíthat a június 9-i szavazáson.)

A vita jó volt és hasznos, hiszen mind a négy megjelent politikus – Dobrev Klára a DK-MSZP-Párbeszéd, Donáth Anna a Momentum, Le Marietta a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és Toroczkai László a Mi Hazánk képviselője hozta, amit tőlük várni lehetett. Mint ahogy a fideszes Deutsch Tamás és a Tisza párt alelnöke, Magyar Péter is hozta a kötelezőt, miután különféle indokkal nemet mondtak a vitára. Ezzel egyúttal a választóknak is üzentek: távollétükkel jelezték, hogy mit gondolnak a nyilvánosságról, és mennyire veszik komolyan a demokráciát.

Deutsch már korábban jelezte, hogy a Fidesz csak a köztévé vitáján vesz részt. Ezt azzal indokolta, hogy az összes többi sajtóorgánum a „dollármédia” része, és ő nem kíván a baloldalnak kampányolni (vagyis kizárólag a rubeljobboldal sajtójában hajlandó tiszteletét tenni). Magyar álláspontja ennél valamivel bonyolultabb. Ő gyakorlatilag a vitát megelőző órákban lépett vissza véglegesen, és egykori párttársával, Deutsch Tamással ellentétben, a köztévének nevezett kormányhoz közeli M1-be is csak akkor megy el, ha teljesítik a feltételeit.

A többieknek nem voltak feltételeik. Nekik gondolataik voltak Európáról, még a Mi Hazánkat képviselő, Európa-pártisággal nemigen „vádolható” Toroczkai László is fontosnak tartotta, hogy elmondja a véleményét.

A hárompárti – DK-MSZP- Párbeszéd – szövetség listavezetője, Dobrev Klára úgy fogalmazott, „Deutschot nem nagyon vártuk ide. Az, hogy Magyar Péter is ilyen bátortalan, azért meglep engem”. Hozzátette, hogy olyan képviselőket akarnak küldeni az Európai Parlamentbe, akik erősíteni akarják Európát és nem gyengíteni.

Toroczkai szerint tiszteletlenség, hogy Deutsch és Magyar nem ment el a vitára, mint mondta, a Mi Hazánk programjában szerepel, hogy választások előtt kötelezővé tennék a vitát. Szerinte a nem baráti médiumokhoz is el kell menni, mert a vitával tartoznak a választópolgároknak. 

Donáth Anna, a Momentum elnöke a többi között arról is beszélt, hogy hiába a fideszes hazugságok, ők nem Magyarország érdeke ellen, hanem éppen mellette vannak, amikor az idehaza jelentős sérelmeket szenvedő jogállamisághoz kötik az uniós pénzek küldését. A Kutyapártos Le Marietta azon az állásponton volt, hogy az ukránokat támogatni kell, ők már korábban is gyűjtöttek segélycsomagokat és továbbra is folytatni fogják ezt.

Egy rövid írásban nem lehet összefoglalni a vitát, amelynek legfőbb győztese a nyilvánosság. A legmeggyőzőbb a DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetség részéről Dobrev Klára volt, aki hozta a papírformát: felkészülten, kulturáltan és érthetően mondta el, hogy mit gondolnak Európáról s benne Magyarországról. 

Deutsch és Magyar viszont leszerepeltek anélkül, hogy ott lettek volna a Kongresszusi Központban. A Fidesz részéről magyarázható – bár nem menthető – a távolmaradás: a közvélemény-kutatásokat még mindig vezető – az utóbbi hónapokban jelentősen meggyengült – párt számára nem fontos a vita. Az ő programjukat – amely egyszerű, mint a faék – enélkül is ismeri mindenki: Brüsszel, Soros, Gyurcsány, ezen felül pedig: migráció és gender. Valamint az, hogy legyen béke! Ezt kínálják a magyar embereknek, s miközben alig titkoltan Putyin Oroszországát támogatják, békepártinak hazudják magukat. (Erről mondta Dobrev Klára a vitán: azt javaslom Orbán Viktornak, menjen el a főnökéhez és mondja azt neki, hogy hagyja abba a háborút.) 

Magyar Péter esete egy árnyalattal bonyolultabb. Az üstökösként feltűnt Tisza Párt üdvöskéjének elvileg érdeke lenne, hogy szembesítse véleményét a politikai ellenfeleiével, ám egy ilyen vitában kiderülne, hogy ő nem a Fideszt, hanem valójában az ellenzéket akarja leváltani. Egy Orbán nélküli Fidesszel – ő maga mondta –, képes volna együttműködni, neki ugyanis nem a Fidesz politikájával, hanem a korrupcióval van baja.

Ez utóbbit, mármint, hogy a korrupció nemcsak tisztességtelen, hanem a gazdaság fejlődésének és ily módon a gyakran hivatkozott magyar emberek jólétének egyik gátja, az ellenzék pártjai régen mondják. Magyar nem az egyébként zavaros, sok helyről összetákolt „programja” miatt sikeres, hanem azért, mert sokan messiásként tekintenek a Fideszből elkóborolt, Orbán Viktor pártjából látszólag kiábrándult emberre.