Belföld

Ha Karácsony felkérné, Vitézy elvállalhatja a főpolgármester-helyettesi pozíciót

rtl.hurtl.hu

2024. május 18. 18:00

Vitézy Dávid hozzátette: ha ő nyer, még pozíciót is kínálhat Karácsonynak, ha végrehajtaná a választási programját.

Vitézy Dáviddal beszélgetett péntek este Puzsér Róbert a publicista Hard Talk nevű eseménysorozatának keretében, amiről a Telex tudósított.

A beszélgetésben a főpolgármester-jelölt, egykori közlekedési államtitkár úgy fogalmazott, „ambivalens” a viszonya a kormánnyal. Mint mondta, „volt egyfajta várakozás 2010-ben, hogy az a nyugatosság folytatódik, amit az első Orbán-kormány képviselt, de ehelyett más következett.” Vitézy több pillanatot is fel tudott idézni, amikor „meghasonult” a kormánnyal, megemlítve a BKK-ból való kirúgását. Megjegyezte, sok mindennel nem tudott azonosulni, amit a kormány csinált, de inkább csak a saját szakterületére koncentrált. Hozzátette:

sok emberről tud a kormányzatban, aki hasonlóan gondolkozik, ha nem is a csúcspolitikai szinten.

Puzsér arról is kérdezte a főpolgármester-jelöltet, hogy miért éri meg neki az LMP színeiben indulni. VItézy erre azt válaszolta, hogy sok segítséget kapott a párttól a kampányhoz: aktivistákat, terepmunkát, kerületi politikai jelenlétet. Azt is elárulta, az LMP vette rá, hogy egyáltalán elinduljon a választáson. Hozzátette, kampánypénzt is adtak. A beszélgetés során leszögezte:

nincs semmilyen kapcsolata Ungár Péter édesanyjával, a fideszes Schmidt Máriával. 

„Nem is érkezik semmi támogatás a kormány felől, például a kormánymédia egyáltalán nem kereste a kampányban” – fogalmazott Vitézy. Mindössze egy kivételt mondott: négy hete adott egy interjút a Magyar Nemzetnek, de ez máig nem jelent meg. Puzsér rákérdezett arra is: ha Vitézy nyer, kínál-e pozíciót a városvezetésben Karácsony Gergelynek, vagy ha a regnáló főpolgármester nyer, vállal-e helyettesi pozíciót, ha felkérik.

Vitézy válaszában azt mondta: ha ő nyer, akkor Karácsony úgyis DK-frakcióvezető lesz, ezért együtt kell működni vele. Adott esetben még pozíciót is kínálhat Karácsonynak, amennyiben biztos abban, hogy Karácsony is az ő programjának végrehajtásán dolgozna, és sehogy máshogy nem lehet közgyűlési többséget biztosítani, „ennek nincs személyes akadálya”. Hozzátette:

Elvi alapon attól sem zárkózna el, hogy Karácsony győzelme és felkérése esetén ő legyen a helyettese.

Nyitókép: Bruzák Noémi / MTI

#Belföld#karácsony gergely#vitézy dávid#puzsér róbert#hard talk#főpolgármester-választás#főpolgármester-helyettes

Címlapról ajánljuk