back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

-

Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett.

A Sergio Pérez és Fernando Alonso balesetét is hozó utolsó szabadedzés után az időmérőre is maradt a száraz idő Imolában – mint ahogy a helyenként felkavarodott erősorrend és a zűrös események is.

A Q1 hajrájáig a McLarenek álltak a tabella élén, ám az utolsó pillanatokban meglepetésre Nico Hülkenberg mindenkinél jobb időt futott a Haasszal. Utolsó köreikkel aztán Max Verstappen és Charles Leclerc még elé kerültek, de a monacói gyorsaságában is volt valami furcsaság: a két Ferrari a többiekkel ellentétben lágy helyett közepes keverékeken teljesítette a teljes első szakaszt, s így is a 2. és a 7. helyen zárták azt. Ehhez képest Lewis Hamilton 22 ezreddel úszott meg Sanghaj után egy újabb korai kiesést, Fernando Alonso viszont nem volt ennyire szerencsés: a spanyol ismét elkövetett egy hibát, ezúttal a Tamburello kijáratánál csúszott a kavicságyba. Bár a fallal való találkozást ezúttal elkerülte, és a Q1 végén visszatért a pályára, körét megszakítva a bokszba hajtott, így az Aston Martin pilótája korán búcsúzott.

Kiesett az első szakaszban Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü, Kevin Magnussen (akinek feltartása miatt Oscar Piastrit helyezték vizsgálat alá), Alonso és Logan Sargeant.

A Q2 sztárja Cunoda Juki volt, aki a harmadik helyen zárta a középső szakaszt az RB-vel az ismét elöl végző Verstappen és Leclerc mögött, de továbbjutott csapattársa, Daniel Ricciardo is. Ezúttal is elvérzett egyik nagycsapat pilótája, Sergio Pérez nem tudott tiszta kört futni a végén, így csak a 11. helyen zárt, s kiesett Esteban Ocon, Lance Stroll, Alexander Albon és Pierre Gasly társaságában.

A Q3 első gyorskörei során Verstappen 1:14,869-es idővel ismét z élre állt, de ott volt mögötte 73 ezreddel Norris, 147-tel pedig Leclerc. Pénteki látszólagos szenvedés ide vagy oda, de a holland végül megcsinálta a pole-t: második nekifutásra még másfél tizedet javulni tudott, amire szüksége is volt, hiszen a szintén gyorsuló mindkét McLaren-pilóta egy tizeden belül végzett hozzá képest. Piastri – akit vizsgálnak – második lett, Norris harmadik, őt követi Leclerc, Sainz és Russell.

A Q3 első gyorskörei során Verstappen 1:14,869-es idővel ismét az élre állt, de ott volt mögötte 73 ezreddel Norris, 147-tel pedig Leclerc. Pénteki látszólagos szenvedés ide vagy oda, de a holland végül megcsinálta a pole-t: második nekifutásra még másfél tizedet javulni tudott, amire szüksége is volt, hiszen a szintén gyorsuló mindkét McLaren-pilóta egy tizeden belül végzett hozzá képest. Piastri – akit vizsgálnak – második lett, Norris harmadik, őt követi Leclerc, Sainz és Russell.

Verstappen az időmérő megnyerésével zsinórban nyolcadik rajtelsőségét szerezte, ezzel beállította Ayrton Senna legjelentősebb fennmaradt rekordját. Különálló rekord a szezon kezdetén sorozatban megszerezett pole-pozíciók száma, amit 1993-ból héttel tart Alain Prost – egy különös egybeesés nyomán a holland Senna rekordjával együtt ezt is beállította most Imolában.

Az időmérő végeredménye: