Csepel;Terrorelhárítási Központ;móri mészárlás;

Csepelen csapott le a TEK a móri mészárlás ügyében elítélt, majd felmentett K. Edére

Úgy tűnik, a férfi 18 év börtön után sem akar visszailleszkedni a társadalomba.

A TEK kommandósai csaptak le a csepeli Károli Gáspár utcában két kocsira pénteken kora este, és őrizetbe vették a móri mészárlással kapcsolatban ismertté vált K. Edét - értesült a Blikk.

A lap felidézi, hogy K. Ede akkor lett ismert, amikor összefüggésbe hozták a 2002. május 9-én történt móri mészárlással. Emiatt el is ítélték életfogytiglanra, később azonban kiderült, hogy azt a bűncselekményt nem ő követte el, így 2009 novemberében felmentették a móri bankrablás és gyilkosság vádja alól. Más bűncselekmények miatt azonban - például egy másik fegyveres rablásért - így is kapott 18 év börtönbüntetést, amelynek letöltése után, 2020. június 1-jén szabadult. Ekkor úgy kommentálta a börtönéveit, hogy „kicsivel több volt, mint ami jólesett”.

Most nagyon úgy tűnik, hogy K. Ede lényegében ott folytatta bűnözői tevékenységét, ahol abbahagyta. A Blikk úgy tudja, pénteken a rendőrök két autót is átvizsgáltak Csepelen. Az elsőben ült K. Ede, egy nő és egy másik férfi. A másik autó K. Ede kocsija volt, amit más vezetett, azonban a lap információi szerint abban a járműben fegyvert - vagy fegyvereket - és valamilyen gázpalackot is találtak.