Hova lett a narancs? Tényleg létezik a kék Fidesz, rejtőszínekkel kampányol a kormánypárt Budapesten

Hova lett a narancs? Tényleg létezik a kék Fidesz, rejtőszínekkel kampányol a kormánypárt Budapesten
Böröcz László plakátja az I. kerületben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Furcsa jelenségre lettünk figyelmesek, miután beindult a kampányidőszak, és a pártok elkezdték teleplakátolni az utcákat. Sok helyen a Fidesz polgármester- és képviselőjelöltjeinek plakátjain a jól megszokott narancsszín helyett a kék, az arany és a zöld különböző árnyalataival találkoztunk.

A budapesti I. kerületben Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke lesz a Fidesz polgármesterjelöltje. Az ő választási plakátján nem a narancs, hanem a jóval semlegesebb, egyben Buda piros-arany sávos zászlójára utaló aranyszín dominál. A Fidesz logója sem veri ki az ember szemét, de azért ott figyel a plakát alján. A Fidesz láthatóan nagyon szeretné visszaszerezni a szimbolikus jelentőséggel is bíró kerületet, amit a 2019-es önkormányzati választáson veszítettek el. Akkor szoros volt a választás, az összellenzéki jelölt, V. Naszályi Márta csupán 121 szavazattal győzte le a fideszes Nagy Gábor Tamást, aki addig 21 éven át vezette polgármesterként a kerületet.

Böröcznek a kerület visszahódításához nemcsak a fideszes törzsszavazókra lesz szüksége, hanem a bizonytalanokra is. Valószínűleg ennek is szól a visszafogott plakát, illetve annak, hogy a kegyelmi botrány finoman szólva sem vetett jó fényt a Fideszre, vagyis nem feltétlenül előny, ha valaki fideszes színekben indul a választáson. A Fidesz egyébként is alaposan meggyengült az elmúlt választásokon Budán, ami korábban erős szavazóbázisának számított.

Tizennyolc évnyi polgármesterkedés után Pokorni Zoltán nem indul újra a XII. kerületben, a Hegyvidéken, helyette Fonti Krisztinát indítja a Fidesz. A szomszédos kerületben induló Böröcz Lászlóhoz hasonlóan

Fonti is megpróbálta álcázni, hogy melyik párt jelöltje.

Fonti plakátjain a zöld, a kék és a fehér is feltűnik, viszont a Fidesz-logó nála hangsúlyosabb, mint Böröcznél.

Fonti Krisztina plakátja az XII. kerületben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fonti Krisztina plakátja az XII. kerületben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Fonti kihívója az ellenzéki előválasztáson magabiztosan győzedelmeskedő Kovács Gergely lesz, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, aki 2019 óta tagja a XII. kerületi képviselő-testületnek. Öt éve nagyon simán győzött Pokorni, majdnem 60 százalékot ért el. Egyáltalán nem biztos, hogy most is fideszes győzelem születik. Talán ennek is szólt, hogy április 28-án a sajtó teljes kizárásával kampányoló Orbán Viktor beugrott Pokorniékhoz, hogy felsoroltassa velük, miket újítottak fel az elmúlt években.

Debrecenben elvileg nem sok félnivalója van a Fidesznek, mivel 1998 óta fideszes polgármestere van a városnak. A regnáló polgármester, a Kósa Lajost váltó Papp László, 2019-ben 61 százalékos eredményt ért, és a képviselő-testületben is totális Fidesz-dominancia van. Ezek alapján június 9-én is a Fidesznek és Papp Lászlónak áll a zászló Debrecenben. A fideszes polgármester plakátjain mégis inkább a kék szín van túlsúlyban. Ez lenne a kék Fidesz, amiről Magyar Péter szokott beszélni?

A visszafogott színválasztás a Debrecenbe települő kínai CATL akkumulátorgyárának szólhat, ami kemény ellenállást váltott ki a debreceniek körében. A Fidesz és Papp László viszont eltökéltnek tűnik, hogy megépüljön az üzem. A polgármester egy helyen azt nyilatkozta, hogy Debrecenben akkor is megépülhet az akkumulátorgyár, ha ezt nem akarják az emberek, mert ez a város érdeke. Úgy látszik, már Debrecenben sem feltétlenül előny fideszesnek lenni.

Kék plakátokkal kampányol Rogán Antal egykori kerületében, az összefoglalóan Belváros-Lipótvárosnak nevezett V. kerületben a jelenlegi fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter is. A kerületben 2006 óta megingathatatlan a Fidesz hatalma, öt éve 10 százalékpontot vert Szentgyörgyvölgyi az ellenzék jelöltjére, Tüttő Katára. Most új kihívót kapott a polgármester, a Rogán Antal ügyeivel évekig aktívan foglalkozó Juhász Pétert támogatja az ellenzék. Szentgyörgyvölgyinél is járt Orbán Viktor, és beültek együtt egy kávéra az Ibolya presszóba. Majd június 9-én kiderül, hogy jó előjel volt-e a miniszterelnök látogatása, vagy sem.

Szentgyörgyvölgyi Péter plakátja az V. kerületben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Szentgyörgyvölgyi Péter plakátja az V. kerületben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Úgy látszik, a kék nagyon népszerű a Fidesznél, mert Komlón is ezt a színt választották. A Baranya vármegyei 7100.hu nevű hírportál szerint Polics József polgármester és az egyéni fideszes jelöltek facebookos kampányanyagán is a kék dominál, A narancsszín csak egy vékony körvonalban jelenik meg a jelöltek portréja körül. Az egyik óriásplakát pedig jól mutatja, hogy alig látszik a Fidesz logója, mert olyan kicsi. Ennek az lehet az oka, hogy ugyan Polics Józsefet 2019-ben is újraválasztották, viszont csupán egyetlen egyéni választókerületet tudott megnyerni a Fidesz.

Egyébként Papp László kihívója sem veri nagy dobra, hogy kinek a támogatásával indul. Az ellenzék a momentumos Mándi Lászlót indítja, de hivatalosan az Összefogás a Cívisvárosért nevű egyesület polgármesterjelöltje lesz, viszont a kampányanyagain még saját pártjának logója sem szerepel.

A jelenség egyébként nem új. A 2019-es önkormányzati választáson is hasonló metamorfózison mentek át a Fidesz plakátjai és kampányanyagai. A 444 gyűjtése szerint a II. kerület akkori fideszes polgármestere, Láng Zsolt, kék-fehér-zöld színű standokon gyűjtött aláírásokat. Wintermantel Zsolt újpesti polgármester a lila színt választotta, míg Bácskai János ferencvárosi polgármester az újpesti focicsapat ősellenségének a színét, a Fradi zöldjét választotta. Közös az előbb említett fideszes polgármesterekben, hogy mindhárman elbukták a 2019-es választást.

Nem mindenhol vettek vissza a narancsból a Fidesz jelöltjei. A VIII. kerületi fideszes polgármesterjelölt, Sára Botond plakátján narancs alapon olvasható a szlogen, hogy „Józsefváros jobbat érdemel!”. Úgy látszik, hogy a VIII. kerületben még inkább előnyt jelent a Fidesz támogatása, ami érthető, hiszen 2009 és 2019 között fideszes vezetése volt a kerületnek. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, 2009-től 2018-ig vezette a kerületet. Őt követte Sára Botond, aki viszont 2019-ben kikapott az egykori rádiós-újságíró Pikó Andrástól. Most megint ők ketten mérkőznek meg a polgármesterségért.

Fent: Sára Botond plakátja a VIII. kerületben – Fotó: Sára Botond / Facebook; lent: Harrach Tamás plakátja a XIII. kerületben – Fotó: Mizsur András / Telex Fent: Sára Botond plakátja a VIII. kerületben – Fotó: Sára Botond / Facebook; lent: Harrach Tamás plakátja a XIII. kerületben – Fotó: Mizsur András / Telex
Fent: Sára Botond plakátja a VIII. kerületben – Fotó: Sára Botond / Facebook; lent: Harrach Tamás plakátja a XIII. kerületben – Fotó: Mizsur András / Telex

A XIII. kerületben induló Harrach Tamásnak hasonló plakátjai vannak, mint Sára Botondnak. Ha a színválasztásból és a pártlogóból nem lenne egyértelmű, Harrach szlogenje még rá is erősít, hogy ő a Fidesz jelöltje. Az olvasható a plakátokon, hogy „Kormánypárti lendülettel!”. Kérdés, hogy ez a lendület mire lesz elég június 9-én, mivel öt éve egyéniben csúnyán kikapott az ellenzéki Magos Pétertől: Harrach 23,9 százalékot kapott, Magos 76 százalékot. Polgármesterjelöltként a kerületet 1994 óta vezető Tóth József lesz az ellenfele, aki 2019-ben majdnem 82 százalékot kapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!