Máshol nemigen láthattál olyat, hogy Optimus fővezért prosztatarákszűrésre küldik

2024. május 18. – 16:05

Másolás

Vágólapra másolva

Rövid kihagyás után új adással tér vissza az After+. Az új adásunk apropója a Space Ghost Coast to Coast 30. évfordulója, illetve az Adult Swim által kiadott Mosoly Zrt. című animációs sorozat május 13-án megjelent második évada, amely Magyarországon az HBO Maxon streamelhető. Az After+ legújabb adásában a kultikus csatorna indulásáról, hőskoráról, aranykoráról és jelenéről beszélgetett a Telex After három munkatársa, Sajó Dávid, Kersner Máté és Bakos Barna.

Az Adult Swim kétségkívül megreformálta a rajzfilmek világát, és alapjaiban cáfolta meg azt a földhözragadt vélekedést, miszerint a rajzfilm és az animáció kizárólag gyerekeknek szóló műfajok. A csatorna nem jöhetett volna létre az 1992-ben indult Cartoon Network nélkül, amelynek motorját Ted Turner amerikai médiamágnás rúgta be, miután megvásárolta az MGM stúdió katalógusát, benne a Hanna–Barbera stúdió ikonikus rajzfilmjeivel.

Az Adult Swim ötlete Mike Lazzóhoz, a Cartoon Network programigazgatójához köthető, aki az 1966-os Space Ghost nevű, niche rajzfilm rajongója volt, és a Hanna–Barbera-katalógus miatt végre hozzá is férhetett a műhöz. 1994-ben debütált az idén április 15-én 30 éves Space Ghost Coast to Coast, ami gyakorlatilag egy talkshow volt az eredeti animáció újrafelhasználásával. A műsorban olyan vendégek fordultak meg, mint Björk, a Ramones, Hulk Hogan, Slash, Jonathan Richman, Method Man, Thurston Moore, Peter Fonda, Buzz Aldrin, Charlton Heston, Jim Jarmusch, Moby, Thom Yorke és Jim Carrey.

Lazzo megalapította a Williams Streetet, ami gyakorlatilag az Adult Swim-műsorok fő gyártója és megrendelője lett. 2000-ben, amikor épp szünetelt a Space Ghost, a Cartoon Network december 21-én és 30-án sunyiban bemutatott pár új, saját gyártású műsort (Harvey Birdman, Attorney at Law, Brak Show, Aqua Teen Hunger Force, Sealab 2021). Végül 2001-ben elindult az Adult Swim mint a Cartoon Network felnőtteknek szánt blokkja este 10 és hajnal 5 között.

Az Adult Swim korán elterjesztette a remixelés, a modolás és az oda-vissza reflektálásra alapuló mémelés kultúráját. A csatorna tartalmai abban a korban voltak abszolút meták, amikor a kifejezést még alig használtuk.

Mint az adásban is elhangzik, az Adult Swim amellett, hogy eredeti ötleteknek és kísérletező alkotóknak is teret adott, mentőövként szolgált pár olyan rajzfilm számára, amik bár mára legendássá váltak, egykor mégis el akarták törölni őket. Ilyen volt a Family Guy is, amit a Fox elkaszált, így az az Adult Swimen találta meg a közönségét, akárcsak a hasonló utat bejárt Futurama. Ha nincs az Adult Swim, az ikonikus sorozatokat beszántják, de hála a csatornának, az említett címeket újra berendelték. Jellemzően itt alkotott mindenki, aki túl elvont volt a nagy mainstream csatornákhoz,

így az Adult Swim olyan volt, mint egy földalatti zenei kiadó, ami kimentett zátonyra futott előadókat, akik náluk végre érvényesülni tudtak.

Emellett az Adult Swim volt az egyik egyik első médiavállalkozás, ami óriási teret adott a hiphopnak és az afroamerikai alkotóknak, jó példa erre a rapzenével és annak arcaival szorosan összefonódott Kertvárosi Gettó (The Boondocks), melyről szintén szó esik az adásban.

Kihagyhatatlan a témák sorából a stop motion technológiával készült, 2005 telén debütált Robotcsirke (Robot Chicken), mely megelőzte a korát, és olyan volt, mint egy gyorsan pörgő TikTok-idővonal egy sorozatba sűrítve. Amolyan popkultparódia, benne jól ismert szuperhősökkel, illetve képregényes és videójátékos utalásokkal.

A Metalocalypse ügyesen facsarta ki a metál műfajára jellemző kliséket, a Frisky Dingo nélkül pedig nem lenne Archer, amely 14 sikeres évadot élt meg. Ebből is látszik, hogy az Adult Swim amellett, hogy felélesztett halálra ítélt projekteket, megannyi későbbi sikersorozat szárnyalását is megalapozta. Ilyen hagyatékkal maguk mögött szinte ki volt kövezve az út a Rick és Morty számára, ami máig a csatorna legsikeresebb és legismertebb húzása.

Az Adult Swimet fogyasztva azt érezhettük, hogy ezt nemhogy a szüleink, már a saját haverjaink sem értik, csak pár elborult stoner a világ minden tájáról, akik viszont minden utalással képben vannak. Az Adult Swim így a belsős poénokban való osztozás élményét adta meg. Ahogy az adásban is elhangzik, olyan volt, mint egy idősebb és menőbb nagytesó, aki radaron kívüli kúl zenéket és filmeket mutat neked.

Bár a gyökerei a '90-es évekig mennek vissza, az Adult Swim magát a 21. századot testesítette meg a maga őrültségével és mindent átható iróniájával.

Máshol nemigen láthattál olyat, hogy Optimus fővezért prosztatarákszűrésre küldik, és azzal is ritkán találkozhatott a néző, hogy kedvenc sorozatának főhőse egy két lábon járó segg (lásd: Assy McGee). Az Adult Swim korábbi agymenései közül ma sok talán el sem készülhetne, köztük a Paintben rajzolt 12 oz. Mouse sem, ami meg egy alkoholista kisegér kalandjait mutatta be.

Az adásban szó esik továbbá az Adult Swim egyéb tevékenységeiről is, amik bőven túlmutatnak a multimédiás tartalmakon. A cég több mint két évtizedes működése során adott ki különféle flashjátékokat (köztük az általunk is felemlegetett Robot Unicorn Attacket) és számtalan olyan címet, amik már indie játékok voltak abban az időben, amikor ez a kifejezés még ismeretlen volt a közvélemény számára.

Az Adult Swim adott ki válogatáslemezeket is, Garage Swim címen jelentettek meg garázspunk zenéket tartalmazó gyűjteményt, olyan kiadókkal dolgoztak, mint a Stones Throw Records (akiknél a kedvenc rappered kedvenc rapperének kedvenc lemeze is megjelent), a Warp vagy a Ninja Tune. Nem véletlen az összeborulás: ezek a kiadók mintha mind a Adult Swim zeneipari megfelelői lennének alkotói filozófiájukkal és független, egyedi alkotókat ünneplő eszmeiségükkel.

És ha már zene, felidézzük a Loiter Squad című műsort is, ami a korszakalkotó Odd Future kollektíva saját játszótereként funkcionáló, alacsony költségvetésű szkeccsműsor volt. A Loiter Squad remekül összefoglalta azt a szabadságot, amit az Adult Swim nyújtani tudott, és utólag visszanézve remek korlenyomat abból az érából, amikor Tyler, the Creator még nem a Louis Vuittonnak gyártott sakk-készletet, hanem a barátaival baromkodott a tévéképernyőn.

Említésre kerül a Telexnek is interjút adó Genndy Tartakovsky egyik csúcsműve, a Primal is, ami szintén az Adult Swim katalógusának a része, illetve az is, hogy a cég milyen tudatosan és provokatívan használja a közösségi médiát. Érintjük továbbá azt is, hogyan vált az Adult Swim keresőszó milliós kattintásokat generáló jelenséggé a TikTokon, ahol szintén tudják, miképp kell kommunikálni a közönségükkel.

Az Adult Swimnek máig nincs itthon dedikált csatornája, gazdag diszkográfiájukból körülbelül húsz darab cím érhető el itthonról az HBO Max felületén. Az adásban ettől függetlenül az összes fontosabb sorozatukról szó esik, melyek popkulturális szempontból relevánsnak számítanak.

Ez a megjelenés a Telex After és a Warner Bros. Discovery tartalmi együttműködésének részeként jött létre. Az adás a Telex szerkesztési elveinek megfelelően készült, a benne megjelenő véleményt a Warner Bros. Discovery nem befolyásolta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!