Valódi prémiumautó, vagy csak egy öltönyös Corolla? - Lexus UX 300h menetpróba

Vágólapra másolva!
Már nem az UX a Lexus belépő modellje, így a kompakt crossoverre talán másképp tekintenek majd a vásárlók a második ráncfelvarrása után. Főleg úgy, hogy a korábbinál erősebb és takarékosabb hibrid hajtást kapott, de nem csak emiatt lett jobb vezetni.
Vágólapra másolva!
Lexus UX 300h
A karosszériaszínek választéka egy új árnyalattal: a minden kivitelhez rendelhető Sonic Copper rézszínnel bővült
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

2019-ben csatlakozott a Lexus európai választékához az UX, amely a CT utódaként sokáig a belépő modell szerepét töltötte be, idén viszont ezt a feladatot már a B-szegmensbe tartozó LBX látja el, így a nagy testvér  feljebb léphetett árban és tudásban is. 

Két éve már kapott egy enyhe ráncfelvarrás az UX,

 amikor a sokat szidott tapipados fedélzeti rendszert könnyebben kezelhető érintőképernyősre cserélték, és az analóg műszerfala is digitálisra változott. Ezen kívül akkor csak a karosszéria hátsó részének és a kormányoszlopnak a merevségét növelték meg, és bevezették az opciós fekete tetőt, valamint az F-Sport felszereltséghez az adaptív lengéscsillapítást.

Mi változott a lemezek alatt?

Lexus UX 300h
Nem változtak a formák, még a lámpákhoz sem nyúltak hozzá
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Bár a plug-in hajtással most is adós maradt a Lexus,

 2024-es modellfrissítés jóval nagyobb horderejű, mint az előző: a 250h jelzésű öntöltő hibrid hajtás például eltűnt a választékból (a 200-as jelzésű kétliteres, 171 lóerős szívó benzines már régebben nyugdíjba ment), átadva helyét a Toyota Corollából, Corolla Cross-ból és C-HR-ből már ismert, ötödik generációs hibrid rendszert tartalmazó 300h-nak. Az új hajtás nagyobb (184 helyett 199 lóerős) teljesítményt takar, amit kizárólag a hibrid hajtáslánc elektromos komponensének fejlesztésével értek el a mérnökök; a kétliteres, Atkinson-ciklusú benzinmotorhoz nem kellett nyúlni, mivel az termikus hatásfokát tekintve ma is a világ egyik legjobbja. 

Lexus UX 300h
12,5 centivel hosszabb, 5 centivel szélesebb és 10 centivel magasabb az alapokat adó Corollánál, a tengelytáv viszont ugyanakkora
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Míg a 250h akkumulátora még nikkel metál-hidrid (NiMH) technológiájú volt, addig az új 300h nagyobb feszültségű, jobb hatásfokú lítium-ionost kap, amivel a menetkész tömeg 45 kilóval csökkent (így az alapfelszereltségű UX 300h könnyebb 1,5 tonnánál, a tisztán elektromos UX 300e azonban még mindig 1,8 tonna). A megnövelt elektromos teljesítmény jóvoltából szélesebb tartományban tehermentesül a benzinmotor (megfelelő körülmények esetén a vezérlés 115 km/h-nál is leállíthatja). Ennek is köszönhető, hogy modellváltozattól függően 0,3-0,4 literrel csökkent a vegyes átlagfogyasztás, ami nagyjából azt jelenti, hogy az új UX300h-ból az összkerekes fogyaszt annyit (5,3-5,7 l/100 km), mint amennyit a régi UX 250h-ból a fronthajtású. És ami a legjobb, hogy ezeket a számokat kis odafigyeléssel a valós forgalomban is lehet tartani.

Lexus UX 300h
A 199 lóerős hibrid hajtás erősebb és takarékosabb a réginél, simán tudja az 5 liter körüli fogyasztást a gyakorlatban
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

A mechanikai kapcsolat nélküli, harmatgyenge indukciós villanymotorral megvalósított összkerékhajtás korábban szinte csak arra volt jó, hogy csúszós úton megkönnyítse az elindulást, 

az UX 300h E-Fourba azonban egy új, állandó mágneses villanymotor került,

 amely közel hatszor nagyobb teljesítményű (7 helyett 40 lóerő) és másfélszer akkora nyomatékú (55 helyett 84 Nm), mint elődje. A generátorként is szolgáló e-motor nem csak a kanyarstabilitást és a csúszós útra való alkalmasságot javítja, de lassításkor több áramot is tud visszatáplálni a hátsó ülés alatt elhelyezett, 60 cellás és 222 voltos hibrid akkumulátorba.

Hogy néz ki?

Lexus UX 300h
Kis sebességű haladásnál a proaktív menetasszisztens kamera segítségével azonosítja a hirtelen felbukkanó akadályokat, és fékezéssel kerüli el az ütközést
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Klasszikus szépségnek nehéz lenne nevezni az UX-et, viszont igazi karakter, amely nem hódol be a német prémiumgyártók dizájnirányzatainak. Számtalan érdekes részlet figyelhető meg az ötajtós karosszérián, például mini vezérsíkok hátsó lámpákon (oldalszélben stabilizálják az autó hátulját), a felniküllőkön lévő légterelők, vagy az X-alakú hűtőmaszk, amelynek 3D-s mintázata a betekintés szögétől függően változik. És akkor még egy szó sem esett a hátsó lámpákat összekötő LED-csíkról, a szögletes kerékjárati ívekről, és a fölöttük lévő bevágásokról, amelyek állítólag úgy terelik a levegőt, hogy kanyarban csökkentsék a karosszéria függőleges kilengéseit. 

Lexus UX 300h
A szögletes sárvédőszélesítéseket feketében is lehet kérni
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Az UX 4,5 méter hosszú, 1,84 méter széles és 1,54 méter magas, a tengelytávja 2,64 méter. Az azonos alapokra épülő Toyota Corolla 12,5 centivel rövidebb, 5 centivel keskenyebb és 10,5 centivel alacsonyabb, de a tengelytávja azonos. Azonos hajtáslánccal 

az UX 300h negyed tonnával nehezebb a Corollánál,

 ennyit számítanak a plusz merevítések, hangszigetelések, és a prémium minőségű berendezés.

Milyen belül?

Lexus UX 300h
Még a német prémiumautókhoz képest is döbbenetes a minőségérzet, jól öregedett a belső dizájn is
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Az UX legnagyobb hibája a helykínálat, és ezen a ráncfelvarrás sem tudott javítani. Elöl még jó a helyzet, de a hátsó üléseken 170 centis magasság fölött már nem érzi kényelmesen magát az ember, ha előtte is egy hasonló magasság ember ül. De 

a legnagyobb csalódást a mindössze 315 literes, magas rakodóperemű csomagtartó jelenti,

 amely ráadásul 5 litert vesztett is a ráncfelvarráskor. Érdekes, hogy korábban az összkerekes UX-é még kisebb volt (283 liter), most viszont ebben nagyobb a csomagtér, de csak két literrel (317).

Lexus UX 300h
Az UX leggyengébb pontja látható a képen: kicsi, magas peremű és szabálytalan alakú
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Lehet, hogy külső méreteihez képest szűkös az UX, viszont hiánytalanul hozza a nagyobb Lexusok kiváló anyaghasználatát, összeszereltségét és általános minőségérzetét: annyira nincsenek zörgések, nyöszörgések a rossz úton sem, és annyira 

masszívnak érződik a felépítmény,

 hogy olyan érzése van az embernek, mintha egy darabból faragták volna ki. Kibővült a modellfrissítésnél a belső színkombinációk választéka, megújultak az ajtópanelen elhelyezett kapcsolók, átrajzolták a műszeregység árnyékolóját, a középső padlókonzol új, fémes hatású kidolgozást kapott. Mostantól a filigrán előválasztó kart bőr helyett műbőr borítja, de rendelhető teljesen bőrmentes kivitelű UX-et is.

Lexus UX 300h
A 12,3 colos érintőképernyő szép képet ad, de feláras
Fotó: Lexus

A 8 és a feláras, 12,3 colos érintőképernyő is gyorsabb processzort kapott, és közvetlenebbül reagál az érintésre. Alapfelszerelés lett a felhő alapú navigáció, amely valós idejű forgalmi és útinformációkat is biztosít. Az okostelefon-integrációhoz immár nem szükséges vezetékes kapcsolat; illetve számos fedélzeti rendszer a Lexus Link okostelefonos alkalmazásból vezérelhető, bizonyos paraméterek ellenőrizhetők. 

Egyedülálló a mai autógyártók között, hogy a Lexus hangvezérlése ért magyarul.

 A „Hé, Lexus” felkiáltással felébreszthető digitális asszisztens – amely megkönnyíti a telefonhívások lebonyolítását, valamint az audio- és klímaberendezések működtetését, sőt, még az ablakot is lehúzza – a korábbinál jobban érti a természetes beszédet, képes különbséget tenni a vezetőtől és az első utastól kapott parancsok között, valamint kiszűri a háttérzajt is, így a használatához nem szükséges lehalkítani a zenét.

Lexus UX 300h
Alapáron jár a több témát ismerő digitális műszerfal, de konfigurálni bonyolult
Fotó: Lexus

Fontos újdonság a 2024-es modellévben a digitális kulcs: az opciós rendszer a felhasználó okostelefonját észlelve és azonosítva oldja a központi zárat, és engedélyezi a hajtáslánc indítását. Akár öt különböző felhasználóval megosztható anélkül, hogy a tulajdonos a helyszínen lenne, ami különösen hasznos, ha többen használják az autót.

Milyen vezetni?

Lexus UX 300h
Kényelmesek és mélyre engedhetők az első ülések
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Szokatlanul mélyre le lehet engedni az első üléseket (a csípő minimum 53 centivel van a talajtól), aki tehát a parancsnoki pozíciót, valamint a könnyű ki-beszállást keresi egy szabadidő-autóban, inkább máshol keresgéljen. A normál magasságú vezetői pozíció és az alacsony tömegközéppont miatt miatt 

nem is olyan érzés vezetni az UX-et, mint egy billegő SUV-ot, hanem mint egy hagyományos, stabil útfekvésű kompaktot.

 Nem lehet panasz a hátul is független futóműre sem, még a nagyobb, 18 colos kerekekkel és passzív lengéscsillapítókkal is finoman rugózik az UX, de nem billeg vagy kóvályog, mint egy tipikus SUV. Sőt, az alacsony súlypont és a közvetlen, pontos kormányzás miatt meglepően jó vezetni. Még a hibridek neuralgikus pontjától, a szivacsos érzetű fékpedáltól sem kell tartani, egészen jól megoldották a japán mérnökök, hogy finom legyen az átmenet a regeneratív fékezés és a hagyományos között.

Lexus UX 300h
Hátul jóval kisebb, mint az NX
Fotó: Fotó: Gulyás Péter

Természetesen az erősebb villanymotorokkal a menetdinamika is javult: az elsőkerék-hajtású UX 300h a korábbi 8,5 helyett 8,1 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára; az E-Four esetében pedig még látványosabb (8,7 helyett 7,9 mp) a fejlődés. Érezhetően növeli a hátsó villanymotor az erőtartalékokat, ami egy előzésnél jól jön. A megnövelt menetdinamikához igazították a futómű hangolását, de nem elégedtek meg ennyivel: a fékerő pontosabb elosztásával, kerekenkénti szabályozásával mérsékelték az oldaldőlési, bólintási és ágaskodási hajlamot, hasonlóan a Mazda G-Vector rendszeréhez. Persze menet közben nem igazán érezni, hogy mit csinál pontosan ez a rendszer, de az biztos, hogy 

az UX a mai Lexusok közül a legagilisabb és legjobban vezethető. 

Lexus UX 300h
Sokszor csak villanymotor hajt, amire az energiaáramlást mutató grafikából jövünk rá, a benzinmotor leállását állandó tempónál nehéz érzékelni
Fotó: Lexus

Állítólag a hűtőradiátor, valamint a hátsó tűzfal új extra merevítése is hozzájárul a sportos irányíthatósághoz, valamint az is, hogy a menetstabilizáló rendszer a nyomatékelosztás tengelyek közti, villámgyors variálásával orvosolja a pillanatnyi alul- és túlkormányzottságot. Ezek a fícsörök a normál UX-ekben is benne vannak, az F Sport verzió azonban feszesebb kanyarstabilizátorokkal és adaptív felfüggesztéssel még többet nyújt, aminek köszönhetően 

sportos élményt is tud adni, még a CVT-s hibrid hajtás ellenére is.

 Akit zavar, hogy emiatt kissé nyúlós az érzet gyorsulás közben, fix áttételekkel is használhatja a váltót a kormányfülek segítségével; persze ettől sem lesz olyan a kapcsolás, mint egy DSG-nél, de szorosabbá válik a kapcsolat a fordulatszám és a gyorsulás között.

Lexus UX 300h
Nagy a különbség menetdinamikában a fronthajtású és az összkerekes között a hátsó villanymotor miatt
Fotó: Lexus

Nem lenne Lexus a Lexus, ha a mérnökei nem foglalkoztak volna a menetdinamika mellett a komfort javításával is, pedig e téren már eddig is a legjobbak közé tartozott az UX a kompakt autók között. Az A-oszlopok alatt, valamint a padlólemeznél alkalmazott extra hangszigetelés, valamint a műszerfal és a hátsó kerékdob speciális rezgéscsillapító bevonata együtt tovább csökkentették 1,7 dB-lel a belső zajszintet, szinte csak erős gyorsításkor szűrődik be motorhang.

Árak, értékelés

Lexus UX 300h
Bővült a Lexus Safety System+ biztonsági csomag tudása, a már ismert funkciókon túl számos új funkciója jelent meg
Fotó: Lexus

Bár a csúcsfelszereltségű, minden extrával ellátott tesztautó ára megközelítette a 22 millió forintot, 

az UX 300h alapváltozatát most 13 millióért is meg lehet kapni,

 ami egészen jó az ár-érték arányt jelez. Ugyanis már a belépő Elegance felszereltség is tartalmazza az adaptív tempomatot, a sávtartó automatikát, a LED fényszórót és hátsó lámpát, a 17 colos alufelniket, a tolatókamerát, az online navigációt, a digitális műszerfalat, a vezeték nélküli okostelefon-integrációt, a kétzónás automata klímát, és a hathangszórós hifit. Másfél millió forintot kell rádobni a vételárra az összkerékhajtásért; UX ettől ugyan nem lesz terepjáró, de csúszós úton magabiztosabban mozog majd, mint a fronthajtású változat, és minden tempóról sokkal jobban fog gyorsulni.

Lexus UX 300h
Nagyon finoman rugózik, de a sportos irányíthatóságot is tudja
Fotó: Lexus

Aki szereti a szokatlan formákat, a makulátlan minőséget és unja már az európai prémiumautókat, azoknak jó választás lehet a Lexus kompakt crossovere, ami az új kétliteres hibrid hajtással egyszerre erős, kulturált, és takarékos. Csak arra készüljenek fel, hogy a csomagtartóba két-három sporttáskánál nem fér több, a második sorban pedig csak gyerekek férnek el kényelmesen.

Habár a 2024-es modellfrissítésnél az UX 300h áll a figyelem középpontjában, a mérnökök az akkumulátoros elektromos UX 300e modellt sem hagyták változatlanul. Az akkumulátor 10-ről 80 százalékra történő töltéséhez szükséges idő (egyenáramú gyorstöltés esetén) a korábbi 80 percről 60 percre (-25%) csökkent. Ez kiegészíti azt a 2023-as modellévi fejlesztést, amelynek eredményeként az elektromos hatótávolság 40 százalékkal megnőtt, köszönhetően a nagyobb, 72,8 kWh-ás akkumulátornak, valamint a módosított aerodinamikának. Szintén 2023-ból hozták át a módosított kormány- és futómű-beállításokat, valamint az új infotainment rendszereket.

 

Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h
Lexus UX 300h