nlc.hu
Életmód
Ebben az államban tiltják a mesterséges húst

Ebben az államban börtön jár a mesterséges húsért

Alabama már a második amerikai állam, ahol betiltják a mesterséges hús értékesítését.

Alabama már második amerikai állam, ami betiltja a laboratóriumban előállított hús értékesítését. Az állam kormányzója által május 7-én aláírt törvényjavaslat büntetni rendeli a mesterséges hús előállását és fogalmazását is; az ötszáz dolláros büntetésen túl akár három hónap börtönnel is – írja a Wired.

Így a hasonló törvényt hozó Floridával együtt

már közel 28 millió amerikai él olyan helyen, ahol betiltották a mesterséges húst. A démonizált eljárás lényege, hogy laboratóriumi körülmények között, sejtkimetszéssel szerzett őssejtekből

Ebben az államban börtön jár a mesterséges húsért

bioreaktorokban tenyésztik ki a természetessel egyező textúrájú izomszöveteket, anélkül, hogy állatokat kellene hozzá leölni. Egyelőre két cégnek van engedélye mesterséges hús forgalmazására az Egyesült Államokban, ám még egyetlen étteremben sem rendelhető.

Az újfajta hús támogatói szerint azonban

a tiltás csupán az agrárlobbi műve, amivel korlátozzák a piacot, a fogyasztói jogokat, egyben ellehetetlenítve a technológia fejlesztését is. A mesterséges húsipar képviselői szerint nem a kormányok joga eldönteni, mit ehetnek az emberek, a tilalmak pedig elfojtják azt a technológiát, amivel pedig csekélyebb környezeti hatású és

Ebben az államban börtön jár a mesterséges húsért

kevesebb állati eredetű húst lehetne az asztalra tenni.

A törvényjavaslatot egyébként a Freedom Health Alabama nevű csoport is támogatta, ami korábban az koronavírus elleni oltások és a maszkviselés ellen szólalt fel. Az sem teljesen tiszta, hogy az állam törvényhozói mennyire vannak képben a technológiával, amit most betiltottak: a javaslatot beterjesztő képviselő ugyanis így foglalta össze annak általa leszűrt lényegét:

„Beledobnak néhány állati sejtet, meg vegyszereket és más összetevőket, aztán bumm, és kijön egy csirkecomb.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top