Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta:

a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.

Újabb műtéten esett át Robert Fico – így van most a szlovák kormányfő

Szlovák zászlót tart a kezében egy férfi a besztercebányai F. D. Roosevelt Kórház előtt 2024. május 16-án. Az egészségügyi intézményben ápolják Robert Fico miniszterelnököt, akit lőfegyveres támadás ért május 15-én a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett kormányülés után. Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes közlése szerint a szlovák miniszterelnököt négy lövedék találta el, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen. A merénylet elkövetőjét, egy 71 éves lévai férfit a helyszínen azonnal őrizetbe vette a rendőrség. MTI/AP/Erdős Dénes

Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint "egyelőre még nem sikerült győzni."

Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.

Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy "rendet teremtsenek."

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
A tótok főnixmadara az élet és a halál között lebeg,de már beszél!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pusztai
Kicsit bóklászva a neten, Fico nincs jó állapotban, sok egyéb betegsége van, nem gyógyulnak a sebek,
sőt, vérhigítót kell szednie, emiatt vérzékeny, stb.
Még veszélyben van, nem kicsit, nagyon!
justhpeter
Biztos felgyógyulást kívánok neki.
gybognarjr
Remélem rendbe fog jönni, meggyógyul annyira, hogy véglegesen lemondjon és ne politizáljon maradandó életében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.