Figyelmeztettek: Katasztrófába vezetik a magyar gazdaságot az Orbán-kormány akkumulátorgyárai

Az akkumulátorgyárak támogatásának leállítását követelik.

Az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot – hívta fel a figyelmet Kanász-Nagy Máté (LMP) szombati sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte, sajnos bekövetkezett az, amit az LMP régóta mondott, attól kezdve, hogy a kormány kitalálta azt az őrült ötletét, hogy akkumulátorgyarmattá teszi Magyarországot: ez rendkívül veszélyes, rendkívül kockázatos,

zsákutcába vezető gazdasági modell (!).

Hozzátette: a friss gazdasági adatok alapján ez be is bizonyosodott.

Kapcsolódó: Befutottak a KSH friss adatai: Pusztító gazdasági visszaesést mért az állami hivatal

A politikus elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben közölte,

  • az ipar belföldi értékesítése 7,7 százalékkal csökkent Magyarországon,
  • ehhez képest az akkumulátorgyártás 17,5 százalékkal zuhant az elmúlt egy esztendőben,
  • a villamosmotor-gyártás pedig ennél is nagyobb mértékben, 21 százalékkal esett vissza

– sorolta, hozzátéve: az akkumulátor-gyarmatosításnak az a lényege, hogy ez a gyártási folyamat egyaránt zsákmányolja ki a környezetünket, a természet kincseit, és zsigereli ki a munkavállalókat (!).

Kapcsolódó: Hatalmas balhé: Több száz dolgozót rúgtak ki az egyik akkumulátorgyárból (+videó)

„Pont arról van szó, hogy Magyarországon egy olyan gazdaságot építettek ki, ami a globalizált világnak minden kockázatát, minden veszélyét magán viseli és elszenvedi, de az előnyökből semmit nem profitál, ugyanis ezek az előnyök a Távol-Keleten, az akkumulátorgyártó cégeknél vagy Nyugat-Európában az autógyártó cégeknél csapódnak le”

– mutatott rá Kanász-Nagy Máté.

Közölte: az LMP azt követeli, hogy

állítsák le az akkumulátorgyárak támogatását, és a magyar gazdaságot a meglévő adottságokra alapozva fejlesszék.

Ez azt jelenti, hogy a forrásokat

  • a hazai gazdaságra,
  • a kkv-szektorra,
  • a mezőgazdaság támogatására,
  • a megújuló energiára alapozott iparra,
  • a humán tőkére,
  • az oktatásra,
  • az egészségügyre,
  • a szociális ellátórendszerre
  • és a kultúrára kell költeni

– hangsúlyozta.

Kapcsolódó:

Befutottak a KSH friss adatai: Pusztító gazdasági visszaesést mért az állami hivatal

Kitört a botrány Sóskúton: Veszélyben a település az Orbán-kormány akkumulátorgyárai miatt (+videó)

Ez rettenetes: Újra magzatkárosító anyagot engedett a környezetbe a gödi akkumulátorgyár

Áll a bál a debreceni gigaberuházások körül: Itt az utolsó segélykiáltás a civilektől (+videó)

Valódi Hírek