szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az USA magyarországi nagykövete egy arizóniai rendezvényen fejtette ki álláspontját a magyar kormány oroszbarátságáról.

Magyarországon minden területen egyre nő az orosz befolyás –  jelentette ki David Pressmann a Sedona Fórum egy panelbeszélgetésén.

Kiemelte, hogy a magyar kormány ahelyett, hogy határozottan elutasítaná az orosz agressziót, Putyin propagandaszövegét ismételgeti a békepártiságról.

Szerinte a hivatalos magyar álláspont azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok, valamint parterei, szövetségesei hagyjanak fel Ukrajna fegyverekkel való ellátásával, az ország támogatásával, mert az majd megállítja Putyint. Hozzátette: a történelem azt mutatja, ennek épp az ellenkezője szokott bekövetkezni.

„Ez nem békejavaslat, hanem a kapitulációra tett javaslat” – foglalta össze a gondolatmenetét.

A McCain Intézet által Arizónában évenként megrendezett Sedona Fórum célja, hogy az Egyesült Államok és a világ vezetői számára biztosítson informális, személyes megbeszéléseket a globális problémák megvitatására.