Valószínűleg nem is ez volt az első. Az elhallgatás is hazugság. Azt pedig kilencévesen elhallgattam odahaza, hogy leváltottak a rajtitkárságról. Nem sokáig töltöttem be a posztot, egy évig talán, majd harmadikban nem megfelelő tanulmányi előmenetelem és úgy általában a hozzáállásom nyomán az osztályfőnökünk – egyben rajvezetőnk – úgy vélte, akad nálam sokkal méltóbb és alkalmasabb a rajtitkári tisztre. Eszem ágában sem volt elmondani otthon. Tartottam a következményektől. Leváltásom attól kezdve Damoklész kardjaként lebegett felettem. A megúszásra játszottam, miközben sejtettem, hogy úgysem lehetséges. Aztán amikor az évzárón, a bizonyítványosztásnál az osztályfőnök a szülők füle hallatára mondani kezdte, hogy egyetlen kitűnő tanuló van az osztályban, mégpedig a rajtitkárunk, anyám dobott egy hátast. Tisztában volt vele, hogy a jegyeim alapján messze nem álltam kitűnőre. Nem is lettem az. A rajtitkárunk egy lány volt, ő lett egyben az osztályelső. Anyámnak így kellett megtudnia a leváltásomat. Napokig nem szólt hozzám.

Pár évvel később úttörőtáborba küldtek. Nem nagyon fűlt a fogam hozzá, de hát nem kérdezték, a nyár hosszú, nem lehet heteken keresztül kulcsos gyerekként a lakótelepen ténferegni. A hely végtére is ígéretes volt, erdőszélen, a Balaton mellett, igaz, a kullancsoktól rettegtem, utáltam a strandtól fölfelé caplatni, és idegesítettek a szobatársak, miközben én meg idegesítően magának való, folyton stresszelő, problémás gyerek voltam. Igazából azok a srácok, akikkel a faházon osztoznom kellett, jó fejek voltak, noha rossz alvóként bosszantott, hogy késő éjjelig viháncolnak, utána pedig sokáig álmatlanul hánykolódtam, hogy aztán kora reggel elsőként nyissam ki a szememet, még jóval az ébresztőt jelző kürtszó előtt. 

Az utolsó napon, közvetlenül indulás előtt, miközben a buszra vártunk, a kapuból még visszamentem a mosdóba, és a bejáratánál megpillantottam egy Fix und Foxi képregényfüzetet. Az egyik bokor alól kandikált ki, nem tudom, valaki odadobta-e, vagy elvesztette, netán el akarták dugni, mindenesetre gyorsan körbenéztem, majd betettem a pólóm alá. Ott rejtegettem egészen hazáig, ahol már színt kellett vallanom.