Az idei amerikai elnökválasztás kifejezetten szorosnak ígérkezik: áprilisban volt olyan időszak, amikor a hivatalban lévő demokratát, Joe Bident és az ismét megmérkőző republikánus elődjét, Donald Trumpot
kevesebb mint 0,2 százalék választotta el egymástól.
Noha májusra ismét egy százalék körülire nyílt a két jelölt közötti olló a RealClearPolling összesítése alapján, és Trump jócskán vezet a csatatérállamokban, továbbra is statisztikai döntetlenről beszélhetünk a közvélemény-kutatások tanúbizonysága szerint.
Feltehetjük tehát a kérdést, hogy
mi lenne, ha az országos szavazatarányban döntetlen alakulna ki a két jelölt között?
A rövid válasz: semmi különös. Mivel nem az országos szavazatarány dönt az amerikai elnökválasztáson, ez jóval kevésbé számít az egyes tagállamokban, kifejezetten a billegő államokban bemutatott teljesítménnyel szemben. Ennek ellenére mégis van egy mód arra, hogy döntetlen alakuljon ki az elnökválasztáson, ami következtében Biden és Trump rovására akár egy nevető harmadik is a Fehér Házba kerülhet.
Megy a matekozás
Az Egyesült Államokban az elnökválasztás lényegében az államok által zajlik, amelyek egy 538 elektorból álló kollégiumba delegálnak lakosságszámuknak megfelelő arányban küldötteket. Ezt a bűvös számot nem hasraütés-szerűen találták ki, hanem az összes állam alsóházi képviselőjének (435) és szenátorának (100) összegével egyenlő, kiegészítve a nem államnak minősülő, ezért kongresszusi képviselettel sem rendelkező főváros, Washington D.C. három elektorával.
AZ ELEKTORI KOLLÉGIUMBAN A NÉPESEBB ÁLLAMOKNAK TÖBB, A KISEBB LAKOSSÁGGAL BÍRÓ ÁLLAMOKNAK KEVESEBB SÚLYA VAN,
azaz Texas például 40, míg Dél-Dakota mindössze három elektorral rendelkezik. Ezek az elektorok pedig arra a jelöltre adják le voksukat, akik az általuk képviselt tagállamban győzelmet arattak.
48 tagállamban és Washington D.C.-ben az elektorokat a "győztes mindent visz" elv alapján osztják ki, két állam azonban kivételt jelent: Maine és Nebraska, ahol két elektori szavazatot kap az állam egészében többséget szerző jelölt, majd a többi voksot az egyes kongresszusi körzetekben felülkerekedőnek osztják ki (ebből Maine-ben kettő, Nebraskában három van). Így lehetségessé válik az, hogy megosszák az elektoraikat, ami arányosabb és igazságosabb az állam eredményére nézve, hiszen kevésbé "vesznek el" a vesztes jelöltre leadott szavazatok.
Mivel tehát nem az számít, hogy melyik jelöltre szavaznak többen az országban, hanem hogy hány elektort gyűjtenek össze államonként,
ELŐFORDULHAT, HOGY AZ ÖSSZESSÉGÉBEN KEVESEBB VOKSOT BEZSEBELŐ SZEMÉLYT HOZZA KI GYŐZTESKÉNT AZ ELEKTORI KOLLÉGIUM.
Eddig négy alkalommal volt példa erre a sokak által kritizált végeredményre. Ezek közül legutóbb 2000-ben és 2016-ban történt meg az, hogy bár a demokrata jelölt országos szinten több szavazatot szerzett, a republikánus jelölt lépte át a többséghez és az elnökséghez szükséges 270 voksot az elektori kollégiumban. Így lett elnök George Bushból a demokrata Al Gore-ral szemben, és emiatt diadalmaskodott Donald Trump Hillary Clinton felett nyolc évvel ezelőtt.
És ha az elektori kollégium is befuccsol?
Az 538 elektorból tehát nem elég a legtöbb besöprése az elnökké váláshoz, meg kell ugorni az abszolút többséget jelentő 270 voksot.
MEGESHET AZONBAN, HOGY EZ SENKINEK SEM SIKERÜL.
Az 1824-es választáson például négy jelölt között oszlottak meg az elektori kollégium szavazatai, ezáltal egyikőjük sem szerezte meg többséget. Végül pedig nem az országos szavazatarányban és elektori kollégiumban is elsőként végző Andrew Jacksonból, hanem John Quincy Adamsből lett elnök (nem csoda, hogy az eseménysorozat "korrupt üzletként" híresült el).
De hogyan lehetett ilyen könnyedén ignorálni a nép akaratát? Nos, mert az alkotmány lehetővé teszi. A XII. kiegészítés értelmében ugyanis "contingent election" (azaz függőben maradt választás esetén, amikor egyik jelölt sem szerez abszolút többséget az elektori kollégiumban) a törvényhozás alsóháza,
a képviselőház a három legtöbb elnöki szavazatot kapott személy közül azonnali titkos szavazással választja az elnököt.
Eredménytelen elektori kollégiumi voksolás esetén tehát az elnökválasztás joga átszáll a kongresszusi képviselőkre,
akik nem egyenként, hanem tagállami delegációnként rendelkeznek egy vokssal, így az elektori súlyozás megszűnik. Azaz Kalifornia 52 fős, demokrata többségű delegációja, amely 40 millió embert képvisel, ugyanakkora súllyal szólhat bele az elnökválasztás kimenetelébe, mint a 780 ezres Észak-Dakota egy darab republikánus képviselője.
EZ A RENDSZER EGYÉRTELMŰEN A KIS ÁLLAMOKNAK KEDVEZ,
hiszen a két legnépesebb állam (Kalifornia és Texas) 69 millió lakosa mindössze kettő szavazattal bír összesen, de az ugyanekkora méretű lakosságot képviselő 28 legkisebb állam tizennégyszer annyi vokssal rendelkezik. Az pedig további kritikára adhat okot, hogy mivel Washington D.C.-nek nincs kongresszusi képviselője, ebben az esetben a főváros közel 700 ezer lakosa egyáltalán nem szólhat bele az elnökválasztásba (bár egyes területek az elektori kollégiumban sincsenek képviselve, lásd Puerto Rico, Guam, Amerikai Virgin-szigetek, Amerikai Szamoa és Északi-Mariana-szigetek).
Ami az alelnököt illeti, ha ezen tisztség esetén nincs nyertes az elektori kollégiumban, akkor nem a képviselőház, hanem a szenátus tagjai voksolnak egyénileg, választva a két legtöbb voksot kapott személy közül. Röviden visszatérve a történelmi példánkhoz, 1824-ben az történt tehát, hogy az Adamsnél népszerűbb Jackson helyett a képviselőház az előbbi elnökségére bólintott rá.
Reális forgatókönyv?
200 évet előreugorva, egyesek idén is valós lehetőségként tekintenek a függőben maradt választásra. Egyrészt azért, mert kifejezetten szoros a verseny a jelöltek között, és mert tényleg létezik olyan elképzelhető elektori elosztás, amely során sem Biden, sem Trump nem éri el a 270 voksot.
Ha például a csatatérállamok közül
- Biden megtartja a napfényövezeti Nevadát, Arizonát és Georgiát, továbbá Wisconsint,
- Trump viszont 2016 után ismét elhódítja a középnyugati rozsdaövezet többi billegő államát, Michigant és Pennsylvaniát,
akkor mindketten 269-269 elektori szavazattal fognak rendelkezni. Ezt a forgatókönyvet a mostani tudásunk alapján az ássa alá csupán, hogy
a felmérések szerint Biden kisebb lemaradással küzd a rozsdaövezetben, mint a napfényövezetben.
Így noha nem kizárható, mégis kevésbé valószínű, hogy jobban teljesítsen például Arizonában, mint Pennsylvaniában.
Egyébként miután elterjedtek a beszámolók erről az eshetőségről, a republikánus többségű Nebraskában a kormányzó támogatásával elindult egy kezdeményezés, hogy ne osszák fel többé az elektori szavazataikat, és alkalmazzák ők is a "győztes mindent visz" elvet. Ezzel azt lehetne megelőzni, hogy Trump győzelme esetleg pont azon az egy darab nebraskai elektoron múljon, amelyet Biden 2020-ban bezsebelt.
Egy másik alternatíva szerint, ha Biden tarolna középnyugaton (Wisconsin, Michigan, Pennsylvania), de elveszítené a napfényövezeti csatatérállamokat (Nevada, Arizona, Georgia), akkor épphogy csak 270 elektorral nyerne, amit egy nebraskai elektor "elvételével" döntetlenné lehetne tenni.
Mindenesetre a republikánusok által ellenőrzött nebraskai törvényhozás leszavazta már egyszer a változtatást, a harc azonban még nem ért véget. A nebraskai hír hallatán viszont az ugyanezt a rendszert alkalmazó másik állam, a demokraták felé hajló Maine belengette, hogy ha Nebraska visszatérne a "győztes mindent visz" elvhez, akkor ők is ugyanígy tehetnek, hogy ellensúlyozzák a republikánusok lépését.
Egy másik opció az, hogy azért nem éri el Biden és Trump sem a 270 elektori szavazatot,
mert egy harmadik jelölt elvisz előlük egy államot.
Erről beszélt a függetlenként induló Robert F. Kennedy Jr. (RFK Jr.) egyik aktivistája is, akitől a felvételek kiszivárgása után elhatárolódtak, majd ki is rúgták. A New York-i kampányt koordináló nő azt ecsetelte, hogy ő szívesebben látná Trumpot a Fehér Házban, mint Bident, ennek érdekében pedig, a republikánusokkal összefogva, Biden helyett RFK Jr. zsebébe kellene tenniük a sziklaszilárdan demokrata New York állam 28 elektori szavazatát. Ezáltal pedig könnyedén függőben maradhat a végeredmény. A Trump-szavazókat meggyőzni kívánó ex-Kennedy-aktivista szerint, mivel ezután a képviselőház döntene az elnök személyéről,
végül Trump kerülne ki győztesen,
hiszen az új Kongresszusban is esélyes, hogy több republikánus többségű állami delegáció lesz, mint demokrata.
Ebben nem téved egyáltalán: jelenleg 26 delegációt dominálnak a republikánusok, és csak 22-ben alkotják a demokraták a többséget (kettőben pedig ugyanannyian vannak mindkét pártból).
Ha tehát a képviselőház választaná az elnököt, az nagy eséllyel a republikánus jelöltet hozná helyzetbe,
bár nem tudni, hogy a képviselők mennyire ragaszkodnának a pártjuk jelöltjéhez, vagy inkább figyelembe vennék az államukban vagy országos szinten győztes személyt.
Az pedig még nagyobb sokk lenne, ha a képviselőház valamilyen alku folytán sem Bident, sem Trumpot nem szavazná meg. Erre a forgatókönyvre apellált volna részben a "No Labels" (Címkék nélkül) nevű centrista csoportosulás is, amely egy republikánus elnök- és egy demokrata alelnökjelölttel (vagy vice versa) szándékozott nekivágni a választásnak.
Ha az ő jelöltjük végzett volna a harmadik helyen az elektori kollégiumban, akkor a Kongresszusban egy mérsékelt kétpárti koalíció akár meg is egyezhetett volna az ő támogatásáról. A szervezet azonban nemrég bejelentette, végül nem fognak "egységjelöltet" indítani.
ÍGy az egyetlen harmadik párti esélyes Kennedy lehet az elnökségre, aki már egyetlen állam megnyerésével asztalt boríthatna.
Kennedy viszont mindössze hat államban szerepel egyelőre a cédulákon, és a felmérések szerint távol áll a győzelemtől az összesben. Ráadásul RFK Jr. jócskán megosztó személy mindkét párt szemszögéből, így kétséges, hogy őt hozná ki az alsóház az Egyesült Államok következő elnökeként.
Újabb alkotmányos káosz
Érthető módon óriási alkotmányjogi káosszal és társadalmi elégedetlenséggel járna, ha egy függőben maradt választásra kerülne sor. Már csak azért is, mert több okból is kialakulhat olyan helyzet, amely az egyik vagy másik, de akár mindkettő oldal számára elfogadhatatlan lenne.
- Ha a novemberi választás után körvonalazódna, hogy egyik jelöltnek sincs többsége az elektori kollégiumban, az elektorok (akiket szokásjogilag az állami pártok delegálnak) saját maguk próbálhatják orvosolni a válsághelyzetet: egyszerűen úgy, hogy nem az államukban nyertes, hanem egy másik jelöltre voksolnak. Erre minden joguk megvan (akár a népakarat ellenében is), noha néhány állam erősen bünteti vagy eltávolítja a "hűtlen elektorokat". Ezért nagy eséllyel a bíróságokon kötne ki az ügy.
- Ha az elektoroknál marad függőben a választás, a képviselőháznak kell dönteni a választásról, így akár egy-egy képviselő delegáción belüli szavazatán is múlhat az elnök személye. No meg elindulhat az alkudozás arról, hogy ki mit kér egy-egy szavazatért cserébe a saját pártjától vagy a másik oldaltól.
- Mivel a képviselőház saját maga határozhatja meg az elnökről zajló szavazás szabályait, előfordulhat, hogy a többségben lévő párt úgy próbálja hajlítani azokat, hogy az ő elnökjelöltjének legyen kedvező. A szenátusban pedig 60 szavazat szükséges a vita lezárására ("filibuster"), ennek következtében megeshet, hogy mivel egyik pártnak sincs ennyi szenátora, az alelnöki poszt üresen marad.
- Ha meghalna az egyik jelölt a döntetlen választás után, akkor azon párt számára gyakorlatilag lehetetlenné válna, hogy megszerezze a Fehér Házat, mivel az alkotmányban nincs semmilyen előírás a jelöltek helyettesítéséről. Ez még problémásabb lenne, ha a több szavazatot szerző jelölt, illetve párt veszítené el így az elnökséget.
- Ha a képviselőház és a szenátus szintén kudarcot vallana, és ott sem szerezne többséget senki, akkor a beiktatás napjától kezdve az alsóház új elnöke szolgálna az Egyesült Államok elnökeként. Persze, csak ha elvállalná, mert ha nem, akkor a szenátus korelnöke következik a sorban. Ha ő sem vállalná, akkor pedig az előző adminisztráció miniszterei jönnek, azaz jelenleg Antony Blinken külügyminisztert iktatnák be átmenetileg.
- Érdekes módon előfordulhat, hogy az alelnököt választó szenátusban szintén döntetlen alakuljon ki a 100 szenátor között, emiatt pedig az újrainduló alelnök, azaz a demokrata Kamala Harris magára is leadhatná a döntő szavazatot. Ennek a jogszerűségét azonban többen is megkérdőjelezik.
- Végül pedig szintén politikai zűrzavart szülne,
ha a képviselőház és a szenátus más-más párt jelöltjét választaná meg elnöknek és alelnöknek.
Mivel jelenleg is megosztott a Kongresszus (a demokratáknál van a szenátusi, míg a republikánusoknál a képviselőházi többség), a következő törvényhozásban is könnyen előfordulhat ugyanez. Az Egyesült Államok alapítása utáni évtizedekben kétszer történt hasonló, és akkor is destabilizáló hatású volt (akkoriban, a XII. kiegészítés elfogadása előtt még a második legtöbb szavazatot szerző elnökjelöltből lett alelnök). Könnyű tehát elképzelni, hogy milyen következményekkel járna manapság az, hogy két egymással állandóan ellentmondó politikus áll az ország élén.
A legutóbb 1992-ben kiegészített amerikai alkotmány egyszóval meglepően felkészületlen bizonyos helyzetekre, ami az elektori kollégiumban létrejövő döntetlenre hatványozottan igaz. Ahogy az egyik alapító atya, Thomas Jefferson fogalmazott:
Nem habozom kimondani, hogy a választás alkotmányos módját - végső soron az államonként szavazó törvényhozás révén - mindig is alkotmányunk legveszélyesebb szennyfoltjának tartottam, amelyet egy szerencsétlen véletlen egy napon majd eltalál, és pápát és ellenpápát ad nekünk.
A Politico témában született cikke azonban azzal érvel, hogy a lehetséges alkotmányos káosz –azon kívül, hogy az indulatok elszabadulása esetén a 2021. január 6-i capitoliumi ostromhoz hasonló válsággal fenyeget – bírna pozitív hozománnyal is:
hátha megszületne ugyanis a széles társadalmi és politikai igény az amerikai demokrácia megreformálására, ami akár az elektori kollégium eltörléséhez is vezethet, hogy a nép szava döntsön.
Címlapkép forrása: Getty Images
