vita;állami média;Magyar Péter;

Az MTVA megköszönte az érdeklődést, a jövő héten válaszol Magyar Péternek, hogy fog kinézni a vita

Pünkösd után. A Demokratikus Koalíció alelnökének, Molnár Csabának is elküldték szó szerint ugyanazt a levelet.

Majd egy hét után válaszolt a rogáni propaganda ökle, a „köz”televízió a listavezetői vitával kapcsolatos kérdéseimre. Vagyis nem válaszolt - kezdte bejegyzését Magyar Péter a Facebookon.

A politikus szerint ugyanis válaszként mindössze két mondatot írtak, amelyből semmilyen részlet nem derült ki, így például az sem, hogy a műsort élőben sugároznák-e. „Két dolog viszont kiderült. Az, hogy a Rogánpress húzza az időt és az, hogy a nevét senki sem meri adni ehhez” - közölte Magyar Péter, majd idézte is a válaszüzenetet, ami eképpen néz ki:

„Tisztelt Magyar Péter!

Köszönjük érdeklődését a közmédia által tervezett EP-vita lebonyolításával kapcsolatban. A jövő hét folyamán, a pünkösdi ünnepet követően tájékoztatjuk a listát állító szervezeteket a vita valamennyi részletéről.

Türelmét köszönjük!

Tisztelettel,

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.”

Magyar Péter ezért felhívta a hírhamisító Papp Dániel MTVA-vezérigazgató figyelmét arra, hogy normálisan működő országokban a vitában részt vevő pártok képviselői egyeztetnek a vita részleteiről, a közmédia csak helyszínt és lehetőséget biztosít a műsorhoz.

Az Magyar Péter bejegyzéséből, hogy a pártok között történt-e már ilyen jellegű kapcsolatfelvétel, de a lapunkhoz eljuttatott közlemény tanúsága szerint Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke is megkapta az MTVA-tól szó szerint ugyanazt a levelet.