Ballisztikus rakétát indított Észak-Korea

Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál - áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében.

A hírügynökség beszámolója szerint "egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével". A teszten részt vett Kim Dzsongün észak-koreai vezető is - áll a közleményben.

Az idei ötödik ballisztikus rakétatesztre órákkal azután került sor, hogy Észak-Korea tagadta, hogy fegyverekkel látná el Oroszországot. Azt is közölték, hogy nem áll szándékukban hadi technológiájukat más országgal megosztani - fogalmazott az MTI. 


Pénteken az észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jodzsong közleményben szögezte le, hogy a ballisztikus rakétákkal folytatott tesztek a 2021-ben elindított ötéves fejlesztési terv részét képezik, és azokat a fegyvereket egy Szöul elleni támadásra szánják.

Nem csinálunk titkot abból, hogy ezeket a fegyvereket arra fogjuk használni, hogy elrettentsük Szöult mindenféle céltalan ötleteléstől

- fogalmazott Kim Jodzsong.

Ez év elején Észak-Korea "fő ellenségének" nyilvánította Dél-Koreát, felszámolta az újraegyesítés ügyeivel és a kapcsolattartással foglalkozó hivatalait, és háborúval fenyegetőzött "akár csak ezredmilliméteres" területsértés esetére is.

2024. május 18. 09:11
Furcsa tasakokat szórtak szét Kecskeméten, gyerekeiket féltik a közelben lakók
Aggódnak a helyiek.
Orbán Viktor gyerekkori álmáról beszélt
A határ a csillagos ég.
Vonattal indul a Balatonra? Önt is érintheti a MÁV tájékoztatása
Több dologra is figyelmeztették az utasokat.
Borzalmas tragédia: Megfulladt egy kajakozó
Megpróbált kiúszni a partra, de nem tudott, az áramlás elsodorta.
Meztelenül randalírozott egy repülőgép utasa, azonnal visszafordították a járatot
A személyzet egy tagjára is rátámadt.
Sávváltás közben tarolta le az autót
Hatalmas balesetet okozott egy ámokfutó, erről a Budapesti autósok közössége osztott meg egy felvételt az interneten...
100 éves autó is rajthoz állt
Nem indulhatott minden jelentkező a Balaton Classic veterán autóversenyen, annyian neveztek volna, hogy a szervezők ...
Már a nők sincsenek biztonságban
Sokan vesztették el szeretteiket az ukrajnai háborúban, családok szakadtak szét, rengetegen bujkálnak, mostanra pedi...
Orbán: Nem vonulunk hadba Ukrajnáért
Nem fogunk hadba vonulni Ukrajnáért, nincs ott keresnivalónk, ezt mondta Orbán Viktor a Margitszigeten, ahová a tize...
Farkaskölyköket engedtek a szabadba
Farkaskölykök születtek a chicagói állatkertben, a kis állatokról készült első felvételeket most Önök is láthatják. ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.