HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Majd egy hét után válaszolt a rogáni propaganda ökle, a „köz”televízió a listavezetői vitával kapcsolatos kérdéseimre

A Tisza Párt politikusa szerint „a Rogánpress húzza az időt és a nevét senki sem meri adni” a vita megszervezéséhez.


Ahogy arról korábban írtunk, Magyar Péter levélben kereste fel az állami televízió illetékeseit az Ep-listavezetők vitájának ügyében. Választ most kapott a Tisza Párt politikusa. Mint a Facebookon azt írja: „Majd egy hét után válaszolt a rogáni propaganda ökle, a „köz”televízió a listavezetői vitával kapcsolatos kérdéseimre.”

De gyorsan hozzá is teszi: „Vagyis nem válaszolt.”

„A két mondatból sem az nem derült ki, hogy mikor, hol és milyen feltételek mellett lenne a vita, sem az, hogy élőben adnák-e a beszélgetést”

– írja Magyar.

Két dolog viszont kiderült. Az, hogy a Rogánpress húzza az időt és az, hogy a nevét senki sem meri adni ehhez.

Felhívom Papp (hírhamisító) Dániel, MTVA vezér figyelmét arra, hogy normálisan működő országokban a vitában részt vevő pártok képviselői egyeztetnek a vita részleteiről, a közmédia csak helyszínt és lehetőséget biztosít a műsorhoz.”

Magyar Péter Papp válaszát is közli: „Tisztelt Magyar Péter! Köszönjük érdeklődését a közmédia által tervezett EP-vita lebonyolításával kapcsolatban. A jövő hét folyamán, a pünkösdi ünnepet követően tájékoztatjuk a listát állító szervezeteket a vita valamennyi részletéről. Türelmét köszönjük!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Annyira meghatódott a saját híveitől, hogy elsírta magát Orbán Viktor a Békemeneten tartott beszédjének elején
A miniszterelnök a könnyeivel küzdött, amikor felment a színpadra a Margitszigeten. A beszéd előtt egy percig ünnepelték őt a hívei.


Amikor a saját hívei előtt beszélni kezdett a miniszterelnök, egy percig ünnepelte a tömeg őt.

Orbán Viktor ezen annyira elérzékenyült, hogy a meghatódástól a szemeit törölgette.

Ezek után a politikus 35 percen keresztül beszélt a háborúról.

Itt a videó, amin 1:15-től látszik a meghatódás.

(via 444)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nem engedték be az RTL egyik stábját a Békemenetre, mialatt az egyik vonuló ki akarta lökni az operatőr kezéből a kamerát
Az RTL egyik stábja probléma nélkül bejutott a Békemenetre, a lap másik stábja viszont hoppon maradt. Néhány békemenetelő pedig agresszívan is fellépett az RTL munkatársaival szemben.


Nem engedték be az rtl.hu kétfős stábját, hogy a Békemenetről forgassanak – írja az rtl.hu.

A biztonsági szolgálat emberei annak ellenére sem engedték be őket, hogy előzetesen regisztráltak. A lap azt írja, hogy volt egy másik stábjuk, akik korábban érkeztek, de nekik nem volt ilyen problémájuk.

A lap munkatársai a regisztrációhoz járó nyakba akasztható sajtókártyát se kaptak, pedig azt bőven osztogatták, hiszen számos megafonosnak sikerült szereznie. Az újságírók három helyen próbáltak bejutni a Békemenetre, de esélytelenül.

Egy idősebb békemenetező férfi „provokátoroknak” nevezte az RTL stábját, miközben ők megpróbáltak a meneten kívül interjút készíteni. Amikor a lap munkatársa jelezte neki, hogy

„simán mondhatta volna akkor, hogy nem akar nekünk nyilatkozni”, ő az operatőrre rontott, akinek azt kiabálta, hogy „ne vegyen fel, ne vegyen fel!”, majd „nekiment, ki akarta lökni a kamerát a kezéből”.

Egy ponton pedig egy résztvevő így szólt oda a stábnak: „Jól esett, hogy lefilmezhettél hátulról?” Ezt a kérdést hamarosan követte az „orrba nyomhatlak?” is a Békemenet résztvevőjétől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Brutális felhőszakadás volt Debrecenben, kétszer is három óra alatt
Alighogy vége lett az első viharnak, jött a második szupercella. Ez például Ebesen is nagy felfordulást okozott.
Fotó: Időkép - szmo.hu
2024. június 01.



Három óra alatt kétszer volt felhőszakadás Debrecenben és környékén – írta meg az Időkép.

A szupercella előbb Hajdúszoboszlón söpört át jeges villámárvízzel, utána érte el Debrecent, a vihar ágai pedig a Nyírség felé haladtak tovább, ott is volt jégeső. A hőmérséklet tíz fokot hűlt rövid idő alatt.

Alighogy vége lett az első viharnak, jött a második szupercella. Ez például Ebesen is nagy felfordulást okozott.

Az Időkép arról is írt, hogy a Debrecent elérő szupercella valahol a Duna vonala környékén született és az Alföldet átszelve érte el a várost. A szupercella a keleti határt elérve hagyja el az országot.

(via Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort rágalmazásért és rémhírterjesztésért
A Tisza Párt politikusa reagált arra is, hogy a Fidesz szerint a párt a háborúpárti Európai Néppárthoz csatlakozna. Magyar hazugságnak nevezte, hogy a pártja szorgalmazza a hadkötelezettség visszaállítását.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 01.



Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a Tisza Párt vezetője, ahol elmondta, miközben a propaganda háborús veszéllyel fenyeget, a gyerekek a reklámfilmek miatt félnek a háborútól.

Egy órával Orbán Viktor szombati beszéde után sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter, aki elmondta, hogy feljelentést tesz Orbán Viktor ellen rágalmazás és rémhírterjesztés miatt. Mindezt hétfőn tervezi benyújtani.

Magyar hazugságnak nevezte, hogy a Tisza párt szorgalmazza a hadkötelezettség visszaállítását, erről éppenséggel a KDNP és Kövér László beszélt a napokban.

A Tisza Párt politikusa reagált arra is, hogy a Fidesz szerint a párt a háborúpárti Európai Néppárthoz csatlakozna, és megjegyezte, hogy KDNP most is tagja a néppártnak.

A teljes sajtótájékoztatót itt lehet visszanézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: