Megszólalt a szakításról a TV2 híradósa: "Próbálok túlélni"

2024. május 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Fotó: Northfoto

Nehéz időszakon megy át.

Mint azt megírtuk, Vitányi Judit, a TV2 híradósa nemrégiben felbontotta az eljegyzést vőlegényével. A Tények háziasszonyát 2021-ben jegyezte el párja egy görögországi nyaralás során. Esküvőt még nem terveztek, valami miatt mindig tolódott, most pedig bekövetkezett a szakítás.

Judit korábban csak szűkszavúan elismerte a történteket, de nem kívánt bővebben nyilatkozni. Most azonban a Blikknek megtörte a csendet.

- Egyre jobban vagyok, de tény, hogy a jegyességem felbontásának és a kapcsolatom végének a feldolgozása még folyamatban van. Ez egy friss dolog. Próbálok túlélni, elfoglalni magam és sokat dolgozni, a munkaterápiát alkalmazom. A nagyszerű kollégáim segítségével bőven lesz feladatom a nyárra, ezért most utazást sem tervezek - mesélte a szép televíziós, és elmondta azt is, hogy szerencsére sokan állnak mellette ebben az időszakban.

- A család és a barátok mellettem vannak, mindig azon vannak, hogy jól érezzem magam és én is ezt szeretném. Jó lenne, ha minél előbb túl tudnám magam tenni a történteken. Mindent megteszek ezért - fogalmazott.

Judit még a nehéz időszakában is nagyon odafigyel az egészségére és a külsejére. Úgy gondolja, állandó képernyősként fontos, hogy a lehető legjobb formában legyen, sokat is tesz ezért - hogy pontosan mit, azt a Blikk oldalán olvashatod el!

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest