Extra

Kim Dzsongun újra rakétákat tesztelt

Észak-Korea új irányítórendszerrel tesztelt egy taktikai ballisztikus rakétát.

Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál – áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető. Fotó: AFP

A hírügynökség beszámolója szerint „egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével”. A teszten részt vett Kim Dzsongun észak-koreai vezető is – áll a közleményben.

Az idei ötödik ballisztikus rakétatesztet órákkal azután hajtották végre, hogy Észak-Korea tagadta, hogy fegyverekkel látná el Oroszországot. Azt is közölték, hogy nem áll szándékukban haditechnológiájukat más országgal megosztani. Pénteken az észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jodzsong közleményben szögezte le, hogy a ballisztikus rakétákkal folytatott tesztek a 2021-ben elindított ötéves fejlesztési terv részét képezik, és azokat a fegyvereket egy Szöul elleni támadásra szánják.
„Nem csinálunk titkot abból, hogy ezeket a fegyvereket arra fogjuk használni, hogy elrettentsük Szöult mindenféle céltalan ötleteléstől” – jelentette ki Kim Jodzsong.

Ez év elején Észak-Korea fő ellenségének nyilvánította Dél-Koreát, felszámolta az újraegyesítés ügyeivel és a kapcsolattartással foglalkozó hivatalait, és háborúval fenyegetőzött „akár csak ezredmilliméteres” területsértés esetére is.

 

 

rakétateszt Észak-Korea ballisztikus
Kapcsolódó cikkek