„A lányom az eutanáziát választotta, én pedig támogattam a döntését”

A 28 éves Lauren értelmetlennek érezte az életét.

Aktív eutanáziával vetett véget életének egy 28 éves lány néhány hónappal ezelőtt. Lauren Hoeve-Oostveent – aki népszerű blogján dokumentálta az eutanáziáig vezető útját – 2019-ben mialgikus enkefalomielitisszel (ME) diagnosztizálták – írja a Mirror.

Folyamatosan romlott az állapota

Betegsége első hónapjaiban a Hollandiában élő Lauren extrém fáradtságot érzett, és már nem tudott részt venni olyan dolgokban, amelyek korábban feltöltötték. Ezt követően folyamatosan egyre rosszabbul érezte magát, és miután már nem tudott járni, Lauren kerekesszékbe kényszerült. Nem sokkal később az is lehetetlenné vált, hogy hosszabb ideig ülve maradjon, mivel a szervezete nem tudta szabályozni a vérnyomását. Lauren tehát egy idő után kénytelen volt minden idejét ágyban tölteni.

Bármennyire is lesújtó volt a végső búcsú, Leonie – aki tragikus módon már elvesztette 16 éves fiát csontrákban – megértette lánya döntését. A 64 éves édesanya a Mirrornak úgy fogalmazott: "régóta tudtam, hogy meg akar halni. Ha az élet szenvedés, a szeretet az elengedés".

Már mozgásképtelen, enni, inni sem tud – a Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta Karsai Dániel. Itt számoltunk be az aktív eutanázia legalizálásáért küzdő Karsai jelenlegi állapotáról. 

Szerintem az életben fontos, hogy éljünk, ne csak létezzünk. Élvezni akarom a napjaimat, de ehhez már túl késő. Az eutanázia mellett döntöttem. Nem választok ilyen fiatalon függő, kiszolgáltatott és tehetetlen, ágyhoz kötött életet. Amikor az élet már nem ajándék, akkor visszaadhatod. 

Bár az eutanázia legális Hollandiában, a kérelmezési folyamat korántsem volt könnyű Lauren számára. Miután először kifejezte kívánságát a háziorvosának, Laurennek azt mondták, hogy autizmusa, szorongása és ADHD-ja bonyolultabbá teszi a helyzetet. Végül egy multidiszciplináris konzultációs eljárást követően Laurent 2023 áprilisában "mentálisan kompetensnek" minősítették, és a kérelmét aláírták. Édesanyja szerint Lauren számos dologban volt tehetséges: filmezett, fotózott, az álma pedig az volt, hogy író vagy újságíró lehessen. A 28 éves lány végül január 27-én, szombaton halt meg édesanyja, nevelőapja és legjobb barátja, Lau mellett.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőkre számíthatunk. Főleg az ország északi felén kell esőre, záporra, zivatarra számítani, néhol heves zivatar is kialakulhat, a déli tájakon már kisebb eséllyel és számban valószínű csapadékgócok kialakulása. A délnyugati szél időnként megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben egy hidegfront érkezik, ami komolyabb lehűlést ugyan nem hoz, a szél ugyanakkor csökkenti a hőérzetet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra