1919-ben ezen a napon született Margot Fonteyn, minden idők egyik legjelentősebb balerinája. Koreográfiák sorát – többek között a a Hamupipőke címszerepét – álmodták meg rá, de az első élő, színes televíziós balettközvetítés is az ő közreműködésével készült 1955-ben.

000_APP1999120857686_16.jpg
Margot Fonteyn 1955-ben A hattyúk tavában. Fotó: AFP

Ünnep

Az AIDS-vakcina világnapja – 1998-ban május 18-át Bill Clinton amerikai elnök kezdeményezésére az AIDS-vakcina világnapjává nyilvánították.
Múzeumok nemzetközi napja / Múzeumi világnap – megünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának (ICOM) 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el.
A növények napja – az Európai Növénytudományi Szervezet (European Plant Science Organisation – EPSO) kezdeményezésére rendezik.
A csíksomlyói búcsú – A pünkösdvasárnap előtti szombaton tartják az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét.
Szent I. János pápa ünnepe – az 53. római pápa, vértanú.

Május 18-án történt

1804 A francia szenátus felajánlotta a császári címet Bonaparte Napóleonnak, aki decemberben koronázta meg magát.
1849 Az első magyar felelős kormány kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben tudtul adta a szabadságharcba való cári beavatkozást, és keresztes hadjáratot hirdetett az orosz csapatok ellen.
1896 II. Miklós cárt és feleségét megkoronázták a Kreml Mária mennybemenetele székesegyházában. A hodinkai mezőn ez alkalomból tartott népi majálison történt tolongásban több mint ezernyolcszáz embert tapostak halálra.
1899 Megnyílt az első hágai nemzetközi konferencia (a másodikat 1907-ben tartották), amelyen hadijogi tárgyú egyezményeket fogadtak el főként az emberiesebb hadviselésről.
1953 Jacqueline Cochran amerikai sportrepülőnő, versenypilóta első nőként vadászgépével átlépte a hangsebességet.
1990 A Fővárosi Bíróság az 1990. évi XXVI. törvény alapján semmissé nyilvánította a Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek ellen 1949-ben hozott ítéletet.
1994 Izrael kivonta utolsó katonai egységeit a Gázai övezet palesztin részéből, amely 27 év megszállás után ismét palesztin ellenőrzés alá került.
2004 Megkezdte működését Magyarország első őssejtbankja.
2022 Finnország és Svédország benyújtotta hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. (2023. április 4-én Finnország csatlakozott a NATO-hoz.)

Május 18-án született

1048 Omar Khajjám perzsa költő, filozófus, természettudós
1868 II. Miklós, az utolsó orosz cár
1883 Walter Gropius német építész, iparművész, művészeti szakíró, a Bauhaus alapítója
1896 Munkácsi Márton világhírű fotográfus
1908 Nyikolaj Piljugin szovjet konstruktőr, akadémikus, a repülési ellenőrző és navigációs rendszerek fő fejlesztője
1914 Boris Christoff bolgár operaénekes
1918 Manuel Pertegaz spanyol sztárszabász, a „spanyol Diorként” is emlegetett designer
1919 Dame Margot Fonteyn angol prímabalerina
1919 Jánosy István József Attila-díjas író, költő, műfordító
1920 Szent II. János Pál lengyel katolikus pap, a 264. római pápa, a 20. század leghosszabb ideig (1978–2005) uralkodó egyházfője. 2011-ben boldoggá, 2014-ben szentté avatták, ünnepe október 22.
1928 Domokos Géza romániai magyar író, szerkesztő, politikus
1939 Giovanni Falcone olasz ügyész, a maffiaellenes harc mártírja
1949 Rick Wakeman brit rockzenész, billentyűs, a Yes egykori tagja
1953 Csongrádi Kata színésznő, musical-énekesnő, színpadi szerző
1959 Galla Miklós humorista, zenész
1971 Lackfi János József Attila-, Prima Primissima és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, műfordító, szerkesztő, kritikus
1976 Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, prózaíró

Május 18-án halt meg

1799 Pierre-Augustin Caron Beaumarchais francia író, A sevillai borbély és a Figaro házassága írója
1911 Gustav Mahler osztrák zeneszerző, karmester
1922 Charles Louis Alphonse Laveran Nobel-díjas francia orvos és parazitológus, a malária kórokozójának felfedezője
1973 Jeannette Rankin amerikai politikus és nőjogi aktivista, az amerikai Kongresszus első női tagja
1980 Ian Curtis angol zenész, a Joy Division énekese és szövegírója, a post-punk legnagyobb hatású alakja
1983 Szalai Sándor filozófus, szociológus, akadémikus, 1946-ban a budapesti egyetemen megalapította a szociológia műhelyét
1989 Fillár István Jászai Mari-díjas színész
1995 Alexander Godunov orosz–amerikai balett-táncos és színművész
2007 Pierre-Gilles de Gennes Nobel-díjas francia fizikus
2008 Bodnár István televíziós rendező
2012 Dietrich Fischer-Dieskau német opera- és dalénekes
2014 Gordon Willis tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai operatőr, A Keresztapa-trilógia fényképezője
2021 Götz Gusztáv Széchenyi-díjas meteorológus

#eztörténtma