Fradi-Újpest derbi, valamint az ezüst- és a bronzérem a tét az NB I utolsó fordulójában

Az ezüstérem a friss kupagyőztes Paksi FC és a Fehérvár, míg a bronz a Fehérvár és a Puskás Akadémia között dől el a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában.


A három érintett csapat az esélyegyenlőség jegyében szombaton egyidőben lép pályára. A második helyen álló Paks, amely szerdán a bajnok Ferencváros 2-0-s legyőzésével története első nagy trófeáját hódította el, a már kiesett Kisvárdát fogadja, győzelmével pedig 2011 után megszerezné második bajnoki ezüstérmét. Amennyiben Bognár György együttese nem gyűjti be a három pontot, akkor csak úgy tarthatja meg a pozícióját, ha a harmadik Fehérvár sem múlja felül a vendég Diósgyőrt.

A bronzérem tekintetében is hasonló a helyzet, a Fehérvár győzelemmel biztosan legalább megtartja dobogós helyét, pontvesztés esetén viszont csak akkor marad érmes, ha a negyedik felcsúti gárda sem győz hazai pályán az ötödik Debrecen ellen. A Paks kupagyőzelmével a pozíciók viszont nem befolyásolják a nemzetközi kupaszereplést, mert a Tolna vármegyei csapat az Európa-liga, míg a két Fejér vármegyei klub a Konferencia-liga selejtezőjében lesz érdekelt nyáron.

A pontvadászatot a sorozatban hatodszor bajnok Ferencváros és ősi riválisa, az Újpest rangadója zárja vasárnap este, a meccs ugyan tétnélküli lesz, de Dejan Stankovic vezetőedző távozása miatt különösen érdekesnek ígérkezik. A szerb szakember a kupadöntős vereséget követően a Szpartak Moszkvához távozott, így a derbin már korábbi segítője, Leandro irányítja a zöld-fehéreket. A két patinás fővárosi csapat eddig 240 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ebből 117 FTC és 61 újpesti győzelem mellett 62 döntetlen született. A közelmúlt viszont ennél is nagyobb ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis sorozatban 15-ször nyerte meg a derbit az FTC, ezzel beállította eddigi leghosszabb sikerszériáját, amely 1905 és 1916 között jött össze- A találkozót követően kerül sor az éremátadó ünnepségre.

Pénteken a Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest, szombaton a Paksi FC-Kisvárda Master Good, vasárnap a Ferencvárosi TC-Újpest FC mérkőzés az M4 Sporton lesz látható élőben, az M4 Sport+ közvetíti szombaton a Fehérvár FC-Diósgyőri VTK és vasárnap a Kecskeméti TE-Zalaegerszegi TE FC meccset, míg az m4sport.hu oldalon lesz követhető a Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC találkozó.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:

Péntek:

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 20.30

Szombat:

Paksi FC-Kisvárda Master Good 17.45
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 17.45
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.45

Vasárnap:

Kecskeméti TE-Zalaegerszegi TE FC 17.15
Ferencvárosi TC-Újpest FC 20.15

(Borítókép: fradi.hu)

Videók