Arne Slot lesz a Liverpool következő edzője

2024. május 17. – 17:10

Másolás

Vágólapra másolva

A jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool kispadján – írta az MTI.

A 45 éves Slot 2016-ban a Cambuurnál kezdte edzői pályafutását, 2017-ben az AZ Alkmaar másodedzője, majd 2019 nyarától vezetőedzője lett, a Feyenoord innen vásárolta ki, és lett a rotterdamiak trénere 2021 nyarától.

Az idén a holland élvonalban biztosan a második helyen záró együttest mostanáig 149 mérkőzésen dirigálta, amelyek közül 23 vereség és 29 döntetlen mellett 97-et megnyert, és amellyel tavaly holland bajnok lett, idén pedig megnyerte a Holland Kupát.

Az 56 éves Klopp januárban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Liverpooltól, amelyet 2015 októbere óta irányított, és amellyel a többi között Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, FA Kupát és ligakupát is nyert.

Két fordulóval a bajnoság vége előtt a Liverpool harmadik az angol bajnokságban, és már matematikai esélye sincs, hogy előrébb, vagy hátrébb végezzen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!