Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi az ellenzék

HírKlikk 2024. május 17. 16:20 2024. máj. 17. 16:20

Több ellenzéki képviselőcsoport közösen kezdeményezi, hogy a külügyi tárca elleni orosz kibertámadás miatt május 27-re hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését – közölte pénteki, online közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd frakcióvezetője.

Tordai Bence kijelentette, egy, a sajtóban napvilágot látott dokumentum megerősíti azt, „amit eddig is sejtettünk, hogy Putyin hekkerei gyakorlatilag leigázták a magyar kormány informatikai rendszereit, feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes informatikai hálózatát".

Az ellenzéki politikus azt mondta, legalább 2017 óta tudható, hogy „Oroszországgal szemben az elhárítás gyakorlatilag nem működik, politikai döntés született arról, hogy Magyarország nem védekezik az orosz hibrid hadviselés ellen".

Amit itt látunk, az nem szuverenitás, az egy bábállam viselkedésmódja – fogalmazott Tordai Bence.

Közölte, megfogalmaztak egy határozati javaslatot az orosz kibertámadás elítéléséről, az eset feltárásáról és következményeiről.

Forrás: MTI