Belföld

Elítélték a nyitott ajtóval elinduló buszsofőrt, aki áthajtott a leszálló, és kerekek alá eső asszonyon

police.hu
police.hu

Felfüggesztett fogházra ítélte a Bonyhádi Járásbíróság azt a buszvezetőt, aki áthajtott egy leszálló utason a busszal tavaly februárban Nagymányokon.

A Szekszárdi Törvényszék közleménye szerint a vádlott egy munkásokat szállító autóbuszt vezetett az ominózus reggel Nagymányokon. Az Iparos úton lehúzódott az útpadkára, hogy az üzemben dolgozó utasok le tudjanak szállni, majd kinyitotta a busz első és hátsó ajtaját is.

Az utasok ezután megkezdték az út jobb oldala melletti betonozott területre a leszállást. A sofőr ezt követően becsukta az első ajtót, majd elindult az autóbusszal anélkül, hogy előtte meggyőződött volna arról, hogy a busz hátsó ajtaja is becsukódott-e, illetve az utasok leszálltak-e.

Az autóbuszon utazó 60 éves nő a hátsó ajtón kezdett leszállni, amikor a jármű hirtelen elindult. Ekkor az asszonynak az egyik lába már az úttesten volt, az egyensúlyát elveszítette, a ruhája pedig beleakadt a nyitott ajtóba. Ennek következtében a nő az autóbusz melletti betonozott területre esett, majd a busz hátsó kereke áthaladt rajta

– közölte közleményében a bíróság.

A hatvan éves dombóvári nő olyan súlyos fej-mellkasi és kézsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A buszvezető már az előkészítő ülésen mindent beismert és lemondott a tárgyalás jogáról is. A Teol.hu szerint azt mondta, rettentően bánja, ami történt, és korábban bocsánatot kért az áldozat hozzátartozóitól, valamint a segítségét is felajánlotta nekik.

A bíróság 1 év 3 hónap fogházra ítélte a buszvezetőt, de a büntetését három év próbaidőre felfüggesztette. A buszvezetőt emellett 3 év 3 hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, és 480 ezres pénzbüntetést is fizetnie kell. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a sofőr és védője enyhítésért fellebbezett.

Kapcsolódó
Meghalt egy mozgó munkásbuszról leeső nő a nagymányoki üzem előtt
Halálos közúti baleset gondatlan okozás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik