Biden a kamerák előtt verné vissza Trump vádjait

Nagy Mariann 2024. május 17. 14:55 2024. máj. 17. 14:55

Két, tízmilliók előtt folyó, nagy televíziós vitán múlhat, hogy a demokráciában hívő Joe Biden marad-e az Egyesült Államok elnöke – vagy a kiszámíthatatlan, közveszélyes populista, Donald Trump kerül ismét a Fehér Házba. A novemberi választás előtt a két jelölt június 27-én, majd szeptember 10-én áll másfél órára a tévé-kamerák elé.

Miután e vitáknak 60-80 milliós a nézettsége, sok amerikai ezeken az összecsapásokon gondol először komolyabban arra, milyen emberek, milyen programokkal akarják vezetni az országot. A jelenlegi felmérések szerint Trump (hosszabb ideje) viszonylag jelentős, több százalékos többséggel vezet a versenyben. Ezért is szánhatta el magát Biden a vitára, abban a reményben, hogy helytállásával visszaverheti az ellentábor által évek óta hangoztatott és hatásosnak bizonyult vádat, miszerint a 81 éves elnök szellemileg és fizikailag már most alkalmatlan hivatalára – nem is beszélve arról, hogyan alakulhat állapota a következő négy évben. Trump hívei ebben a propagandában gátlástalanok: egyik hálózatuk olyan országos tv-hirdetéseket adott fel, amelyek szerint „nem valószínű, hogy Biden túléli a következő négy évet”.

A sok millió dolláros hirdetések nem segítették Biden kampányát és a Donald Trump elleni perek sorozata sem változtatta meg a verseny állását, de a durva stílus egyre inkább jellemző Trump és tábora fellépéseire. A republikánusok jelöltje általában azt hirdeti, hogy „a lehető legrosszabb vitázó és fél a tömegektől”. A valóság: a két politikus a 2020-as kampányban két televíziós vitán találkozott és azok egyértelmű győztese Joe Biden volt. Az első vitán Trump megpróbálta lehengerelni és erőszakosan túlbeszélni ellenfelét. A szó szoros értelmében szinte alig engedte szóhoz jutni és a vita vezetőinek sem sikerült megfékezniük. Ezt követően Trump népszerűsége több százalékkal csökkent. Egyébként azon a vitán feltűnt, hogy Trump láthatóan rossz állapotban van és izzad. Mint kiderült, már az esemény előtt több nappal megállapították Covid fertőzését. Ennek ellenére, nem mondta le részvételét, sőt: családja és táborának tagjai, híven a volt elnök hírhedt Covid-tagadó álláspontjához, tüntetően védőmaszk nélkül vonultak be a nézőtérre és akkor sem voltak hajlandók maszkot felvenni, amikor az egészségügyi személyzet erre felhívta őket. 

Az elnöki vitákat 1960 óta rendezik az Egyesült Államokban, mögöttük egy pártoktól független bizottság állt, az biztosította a helyszíneket és szervezte meg a közvetítést. A bizottság több mint 30 elnöki és alelnöki vitát rendezett már. A legemlékezetesebbek között volt Nixon és Kennedy 1960-as szópárbaja, amely Nixon egyértelmű vereségével végződött. Óriási érdeklődés kísérte a 2016-os vitát Hillary Clinton és Trump között, 84 millió nézővel, míg Trump és Biden 2020-as csörtéjét 73 millióan kísérték figyelemmel.

Ezúttal azonban mind Trump, mind Biden ellenezték a bizottság bekapcsolását, mert az 2020-ban nem tudta biztosítani a megfelelő, korrekt lebonyolítást. Például azzal, hogy közönséget toboroztak az eseményre, majd annak Trump-párti része botrányos megnyilvánulásokkal szállt szembe Bidennel – illetve hasonló hangnemben dicsőítette hősét.

Biden most egyebek mellett kikötötte, hogy a vitákon (az elsőt a CNN, a másodikat az ABC tv-társaság stúdiójában, azok munkatársainak moderálásával rendezik) automatikusan kapcsolják ki a mikrofonokat, amikor lejárt a beszélő számára biztosított idő és a másikat illeti a szó. Nem lesz közönség sem, a jelölteken kívül csak a két tv-s újságíró lehet jelen a stúdióban.

Az előzetes szópárbaj már javában folyik. Trump olyanokat mond, hogy Biden „képtelen két értelmes mondatot megfogalmazni” és rendszeresen nevezi „hamis Joe-nak”. Az elő-vitában a harciasabbra váltott Biden sem marad alul. Amikor felmerült a viták tervezett időpontja, kijelentette: „Úgy tudom, szerdánként szabad vagy”. A célzás arra vonatkozott, hogy Trumpnak már hetek óta rendszeresen meg kell jelennie a New York-i bíróság előtt az egyik szeretőjének fizetett hallgatási pénz ügyében. (A per egyébként az első vitáig feltehetően befejeződik). Biden hallva, hogy Trump majd saját óriásgépén repül a vita színhelyére, hozzátette: „én is a magamén megyek, és remélem, ez a gép szállít majd a következő négy évben is”

A választási előkészületekhez tartozik, hogy Avril Haines, az amerikai hírszerzési szervezetek igazgatója a szenátus illetékes bizottságában arról beszélt, hogy Oroszország jelentős mértékben fenyegeti az amerikai választásokat. Mint elmondta, Moszkva óriási multimédia apparátussal törekszik a választások befolyásolására. Az orosz hírszerzés különböző szervezetei, az állami média, a közösségi média trolljainak ezrei dolgoznak azon, hogy csökkentsék a bizalmat a demokratikus intézményekben, megosszák a társadalmat és aláaknázzák az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást. A helyzetre jellemző, hogy az oroszok amerikainak álcázva bűnügyi, kulturális és politikai hírek közé ágyazva terjesztik a Kreml propagandáját.