KULT
A Rovatból

59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze

A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.


Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Tompos Kátya
A színésznő hosszan tartó betegség után, 41 éves korában halt meg péntek hajnalban.


Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes - tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje az MTI-vel pénteken.

„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit.”

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán tanult. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével.

Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok.

Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).

Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Soha nem volt ilyen hangos a csend” – szívszorító sorokkal búcsúzott Tompos Kátyától Hrutka Róbert
A zenész nemrég még a színésznő gyógykezelésre gyűjtött pénzt. Péntek reggel szomorúan búcsúzott barátjától a Facebookon.


Néhány napja még a gyűjtést szervezte Tompos Kátya gyógykezelésére Hrutka Róbert, péntek reggel azonban megdöbbenve búcsúzott a néhány órával korábban elhunyt színésznőtől.

„Csak állok elveszve, mint egy kihalt megállóban és te észrevétlen felszálltál arra a bizonyos holdjáratra. Soha nem volt ilyen hangos a csend. Köszönöm, hogy a barátod lehettem!”

– írta zenész a Facebookon.

A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után halt meg péntek hajnalban. A Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).

A zenész teljes posztját itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Jó hír! Összegyűlt a pénz Tompos Kátya gyógykezelésére a jótékonysági gálán
„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk” – mondta a gála szervezője, Hrutka Róbert.


Május 25-én volt az a jótékonysági gála a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol pénzt gyűjtöttek Tompos Kátya gyógykezelésére. A színésznőről a minap derült ki a nagyközönség számára, hogy ritka, daganatos betegséggel küzd.

A 24.hu szerint

a gálán közel 700 ember vett részt, és ezzel sikerült is összegyűjteni azt az összeget, amely a kezeléshez szükséges.

„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk” – mondta a gála szervezője, Hrutka Róbert.

A zenész elmondta, hogy Tompos Kátya jelenleg immunterápiát kap, ami nagyon megviseli a szervezetét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Pintér Béláék és a Dumaszínház is beszáll az Átrium üzemeltetésébe szeptembertől
Cél az intézmény elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsor-politika összeállítása, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez – írták.


Szeptembertől egy újonnan megalakuló művészeti-produkciós kollaboráció lesz az Átrium-színház épületének üzemeltetője, ez derült ki Pintér Béla társulatának friss Facebook-posztjából:

„2024 szeptemberétől egy olyan új kollaboráció költözik az Átriumba, mely az épületben nem ismeretlen társulatok partneri együttműködésére épül. A Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda közös nevezője egy elsősorban produceri alapú működési modell kialakítása, és ezáltal egy megbízható alapokon nyugvó, de a független előadó-művészeti terület számára is nyitott befogadóhely működtetése.

Cél az intézmény elmúlt 12 évének színházi hagyományaihoz és szakmai sikereihez méltó színvonalas és sokszínű, a minőségre garanciát vállaló műsor-politika összeállítása, igazodva a Margit-negyed lokális igényeihez és az épület adta lehetőségekhez.

A menedzsmenti gondolkodás mellett, ami művészetileg közös hívószó a különböző előadásokat jegyző szervezetek munkájában, a kortárs magyar szöveg fontossága és népszerűsítése, valamint az aktuális társadalmi és hétköznapi jelenségekre való érzékeny reagálás.

Középtávon cél a partnerek által közösen létrehozott koprodukciók bemutatása, kortárs dráma pályázat kiírása és szakmai rendezvények szervezése is, melyek mind hozzájárulhatnak majd az Átrium brand továbbépítéséhez.

Június végével búcsúzunk tehát az Uprendezvénytértől, ami több mint öt éven át adott otthont számos előadásunknak.”

„Végezetül pedig társulatunk nevében sok sikert és kitartást szeretnénk kívánni a továbbiakhoz az Átrium júliusban leköszönő üzemeltetőinek, a Kultúrbrigádnak. Őszintén reméljük, hogy megtalálják a lehetőséget arra, hogy folytathassák azt, amiért az elmúlt években szívükkel-lelkükkel dolgoztak" - tették hozzá”.

Az Átrium kálváriájáról, az anyagi gondokról, az áldozatos munkáról és a befektetőkről nálunk is olvashattatok.

„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” – 2023. augusztus 21-én ezekkel a sorokkal adta hírül a színházi csapat, hogy vége.

„A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan. Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni.”

Szerintük Magyarországon a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, és nincs remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat. „Nem lehet minden évben csupán túlélni” – írták tavaly.


Link másolása
KÖVESS MINKET: