»
Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha – sajtóhír

Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha – sajtóhír

Dárdai nem tér vissza az utánpótlásba

Dárdai nem tér vissza az utánpótlásba

Fotó: Getty Images

2024.05.17 14:02

Bár még nem erősítették meg a távozását, a Bild úgy tudja, Dárdai Pál otthagyja a klubot.

Már hetekkel ezelőtt megírta a német sajtó, hogy Dárdai Pál szerződését nem hosszabbítják meg Berlinben, és maga a tréner is beszélt arról, hogy távozik az első csapat éléről.

Az edző távozását hivatalosan azonban még mindig nem jelentette be a Hertha. A Bild viszont tudni véli, hogy Dárdai nem csak az első csapattól, hanem a klubtól is távozik.

Ez azért is érdekes, mert a 48 éves szakember szerződése az utánpótlás-csapatoknál érvényes szerződéssel rendelkezik. Thomas Herrich ügyvezető a Kaiserslautern elleni utolsó hazai bajnoki után arról beszélt, hogy bizalmas megbeszéléseket folytattak, és a jövő héten ugyanezt teszik, a sajtót majd akkor értesítik, ha bejelentenivalójuk lesz.

Dárdai Pál neve majdhogynem összenőtt a Herthával, 373 mérkőzésen segítette a csapatot, emellett harmadszor irányítja a fővárosiakat.

A Sportal Tv stúdiójában: Cselleng Ádám, Szekeres Tamás, Cseh Benjámin és Siklós Erik
Sportal TV

4FŐS 7FŐ – Elúszik az olimpia?; No Bajner, no party...; Boom a fejre!

Dárdai távozik az idény végén
Bundesliga

Dárdai Pál a távozásáról: „Iszom egy sört, utána borozom, később pedig elszívok egy szivart”

Kövesd a Sportal cikkeit a Google hírekben is!

Legfrissebb videók

BlikkRúzsKiskegyedEgészségkalauzGlamourNoizzProfession

© sportal.hu © Ringier Sports Media Group Minden jog fenntartva! Az oldalak, azok tartalma - ideértve különösen, de nem kizárólag az azokon közzétett szövegeket, képeket, fotókat, hangfelvételeket és videókat stb. - a Ringier Hungary Kft./Blikk Kft./Ringier Sports Media Hungary Kft. ("Jogtulajdonos") kizárólagos jogosultsága alá esnek. Mindezek minden és bármely felhasználása csak a Jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a Jogtulajdonos semmilyen felelősséget, helytállást nem vállal. A Jogtulajdonos pontos és hiteles információk közlésére, tájékoztatás megadására törekszik, de a közlésből, tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget, helytállást nem vállal.

Powered by:sportal365 logo
;