nlc.hu
Aktuális
Rétközberencsi fiú megölése

„Szó szerint kivégezték” – mobiljáért és cipőjéért gyilkoltak meg kegyetlenül egy 17 éves rétközberencsi fiút

Az áldozat családja teljesen összetört.
gyilkosság,

Kegyetlenül megöltek egy 17 éves rétközberencsi fiút a telefonjáért és a cipőjéért hétfőn – számolt be az RTL Híradó. Családja kedd óta eltűntként kereste, és be is jelentették a rendőrségen, miután még másnap este sem tért haza, pedig úgy tudták, csak a fodrászhoz ment.

Utoljára egy 21 éves dombrádi férfi társaságában volt a rendőrök szerint. Ő mondta meg a nyomozóknak, hol találják meg a holttestét, és azt sem tagadta, hogy bántotta. A rendőröknek elmondta, hogy előző este szóváltást követően egy karóval bántalmazta a fiatalt, akit – miután elvette a telefonját és a cipőjét – eszméletlen állapotban sorsára hagyott. Egy kietlen területen, egy fa tövében bukkantak rá a 17 éves Tamásra, már nem élt, amikor megtalálták a nyomozók.

A meggyilkolt fiú családja azt nyilatkozta, hogy Tamás az utóbbi időben rossz társaságba keveredett, támadóját is innen ismerte. 

“Szó szerint kivégezték” – mondták megtörten a szülők, akik arra gyanakodnak, hogy többen lehetnek felelősek Tamás halálért.

“Először megpróbálták megverni, mivel a fiú védekezett, így levették a pólóját, ezzel megfojtották, és a haláleset ezután történt” – magyarázta az egyik rokon. Családja azt mondja, csak alsónadrág volt Tamáson, amikor megtalálták; és a gyilkosai mindenét eladták, ami rajta volt.

A rendőrség egyelőre egy embert gyanúsít a gyilkossággal.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top