Franciaország;terrortámadás;antiszemitizmus;zsinagóga;

Lelőttek egy férfit Franciaországban, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát

Más áldozatról nem tudni. A Hamász tavaly őszi terrortámadása, majd Izrael önvédelmi háborúja az országban is érezteti hatását. 

„A roueni nemzeti rendőrség ma kora reggel semlegesített egy fegyveres személyt, aki minden kétséget kizárnóan fel akarta gyújtani a város egyik zsinagógáját - közölte a francia belügyminiszter az X-en.

A hatóságokhoz reggel érkeztek bejelentések arról, miszerint tűz ütött ki az épület közelében. Az AFP egyik forrása azt mondta, a férfi késsel és vasrúddal felfegyverkezve támadt a rendőrökre, akik erre tüzet nyitottak. A merénylő a helyszínen életét veszítette. A város polgármestere azt közölte, a történtek nem csak a helyi zsidó közösséget érintették, az egész város sokkos állapotba került a bűncselekménytől. A tisztviselő egyúttal jelezte, hogy a támadón kívül más áldozat nincsen. „Egy zsinagóga felgyújtásának kísérlete minden zsidó megfélemlítésére irányuló kísérlet. Ismét megpróbálják a félelem légkörét rákényszeríteni az országban élő zsidókra” - írta a  franciaországi zsidó intézmények reprezentatív tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi az X-en.

Franciaországban él Izrael és az Egyesült Államok után a legnagyobb zsidó közösség, valamint Európa legnagyobb muszlim közössége. A Hamász terrorcsoport, október 7-i, Izrael elleni támadása, majd a Gázai övezet izraeli bombázása miatt megnövekedett a feszültség. 

A hét elején a franciaországi holokauszt-emlékműre vörös kézzel festettek graffitit, ami felháborodást váltott ki:  többek között Emmanuel Macron elnökből, aki elítélte a „visszataszító antiszemitizmust”. Az országot 2015-től kezdve iszlamista támadások sorozata sújtotta, amelyek zsidó célpontokat is érintettek. Az elmúlt hónapokban elszigetelt támadások történtek, s továbbra is a legmagasabb szintű biztonsági készültség van érvényben.