eur:
389.48
usd:
359.03
bux:
67906.51
2024. június 1. szombat Tünde
Nyitókép: Unsplash.com

Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita

Nem Észak-Macedóniának, hanem az ország korábbi nevén, Macedóniának akarja hívni hazáját a választásokat megnyerő Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) elnöke, Hrisztijan Mickoszki, aki ezzel fel akarja rúgni azt a 2018-as megállapodást, amely lezárta a névvitát Görögországgal.

Hrisztijan Mickoszki pénteken újságíróknak azt mondta, alapvető joga van arra, hogy úgy hívja az országát, ahogy akarja. Hozzátette,

amennyiben Görögország úgy gondolja, hogy ezzel felrúgják a 2018-as preszpai egyezményt, forduljanak a Nemzetközi Bírósághoz.

A nyugat-balkáni ország neve hivatalosan 2019 januárjában változott meg Macedóniáról Észak-Macedóniára a Görögországgal folytatott névvita és megállapodás eredményeképpen. A névváltoztatásnak köszönhetően Görögország azóta nem akadályozta az ország euroatlanti integrációját, így például Szkopje 2020-ban a NATO tagjává válhatott.

A névvita május 12-én, az új köztársasági elnök beiktatását követően lángolt fel ismét, Gordana Sziljanovszka-Davkova ugyanis elnöki esküjének letételekor nem Észak-Macedóniának, hanem csak Macedóniának nevezte az országát. Görögország ezt követően újra Észak-Macedónia európai uniós csatlakozásának blokádjával fenyegetőzött. "Minden előrelépés a kétoldalú viszonyunkban, valamint Szkopje minden egyes lépése Európa irányába az egyezmény őszinte tiszteletben tartásától függ" - hangsúlyozta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök. Rámutatott: "jogellenes és elfogadhatatlan", hogy Sziljanovszka-Davkova eltért a hivatalos szövegtől eskütételében. A köztársasági elnöki hivatal közleménye szerint az új elnök nem akart felháborodást kelteni, és a jövőben is be kívánja tartani az ország alkotmányát.

Gordana Sziljanovszka-Davkova ugyanakkor már elnöki kampányát is a „Macedónia újra büszke lesz!” mottóval folytatta le, és többször is leszögezte, hogy nem szeretné használni az ország nevében az „észak” jelzőt. Szerinte az előző kormánynak nem lett volna szabad ilyen engedményt tenni, így azt sem szeretné, ha a Bulgáriával fennálló vita a Szófia által elvárt módon oldódna meg, vagyis úgy, hogy az ország alkotmányába államalkotó népcsoportként kerüljön be a bolgár.

A Hrisztijan Mickoszki vezette VMRO-DPMNE nyerte meg a május 8-i választást, a 120 parlamenti helyből 58-at szerzett meg, így feltételezhetően ez a konzervatív párt alakíthat kormányt, az új miniszterelnök pedig a pártelnök lesz.

Címlapról ajánljuk
BL-döntő: nagy búcsúzók, fantasztikus sorozat – de a Dortmund óriási meglepetésre készül

BL-döntő: nagy búcsúzók, fantasztikus sorozat – de a Dortmund óriási meglepetésre készül

A Real Madrid és a Borussia Dortmund vívja szombat este a londoni Wembley-ben a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásának döntőjét. A spanyol bajnok és a német Bundesliga ötödik helyezettje. Az a csapat, amelyiket a Manchester City után előzetesen a legesélyesebbnek véltek a címnyerésre, s az, amelynek már a csoportból való továbbjutása is meglepetést keltett, legalábbis a fogadóirodák előzetes esélyszámai alapján. Mégsem mondható, hogy lefutott lenne a finálé.

Hat megrendítő részlet Tompos Kátya interjújából

Hosszú, súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya. A színésznő-énekesnő 2015 júniusában az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt. A művésznőre a beszélgetés hat, maradandó gondolatokat tartalmazó részletével is emlékezünk.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.03. hétfő, 18:00
Deutsch Tamás
a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője
Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Mikor érdemes állást váltani? Vannak árulkodó jelek, amikor nincs mese, lépni kell

Egy átlag amerikai jellemzően 5-7 alkalommal vált munkahelyet karrierje során – legalábbis ez derül ki az USA munkaügyi minisztériumának adataiból. A váltások általában abból fakadnak, hogy az adott személy valamivel nem elégedett a meglévő állásával kapcsolatban, vagy valami újat szeretnél kipróbálni. Gyakran azonban e két tényező keveréke is előfordul. De honnan lehet tudni, hogy eljött az ideje a váltásnak? Ezt járta körül karriertanácsadók és cégvezetők segítségével a worklife.news, amely négy árulkodó jelet sorolt fel, amelyekre érdemes figyelni, ha esetleg munkahelyváltáson törjük a fejünket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×