FELFEDEZŐ

Tiszteletbeli doktori címet kapott egy amerikai kóbormacska

A korábban kóbormacskaként élő Max már több éve az egyetemi élet szerves részét alkotja.

Link másolása

A 24.hu írta a Vermont Publicra hivatkozva, hogy a Vermonti Állami Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Maxnek, a macskának, akinek oklevelén egy betű eltéréssel az irodalom doktora (Doctor in Litter-ature) felirat szerepel.

A korábban Fair Haven utcáin kóborló macskát öt évvel ezelőtt fogadta be egy nő, aki a kampusz közelében él, ám a négylábú ahelyett, hogy az otthon kényelmét élvezte volna, a hallgatók között vegyült el, ahol hátizsákokon utazva közlekedett az épületek közt, örömmel állt modellt a hallgatók fényképészeti gyakorlatain, illetve nyújtott lelki támogatást az elfáradt fiataloknak.

„Egy ponton nem ment be többé az egyetemre, így a diákok egy szentélyt állítottak fel neki, gyertyákkal, meg mindennel. És ott volt egy fotó is Maxről, kinyomtatva, és bekeretezve” – mesélte az állat gazdája, aki hozzátette azt is, hogy az egyetemi tanulói vigyáznak a macskára, sőt megvédik a környéken élő vadabb társaitól. A nő kérésére délután öt után haza is viszik a cirmost.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A világ leghíresebb sziámi ikrei megválaszolták a kérdést, amin mindenki gondolkozott
A sokak által feltett kérdés az volt, hogy vállalhatnak-e gyereket. Egyikünk viszont most férjhez ment, kérdés hogy a másikuk is tud-e.

Link másolása

Abby és Brittany Hensel nevét sokan ismerhetik, hiszen először 1996-ban vendégeskedtek az Oprah Winfrey Show-ban, majd 2012-ben a TLC dokumentumfilm-sorozatában szerepeltek, amely az életüket követte nyomon.

Abby és Brittany sziámi ikrek, közös testen osztoznak, de külön fejjel és különböző testrészek irányításával rendelkeznek, írja az Unilad.

Abby férjhez ment Josh Bowling amerikai veteránhoz egy szűk körű, privát ceremónia keretében 2021-ben. A házasságkötésről nem sok részletet osztottak meg a nyilvánossággal, de nemrég néhány esküvői képet tettek közzé a TikTokon, amelyeket Taylor Swift „But Daddy I Love Him” című dala kísért. A fotókon Abby és Brittany együtt láthatóak esküvői ruhában, Josh mellett állva.

@abbyandbrittanyhensel #forever ♬ But Daddy I Love Him - Silvy | Taylor Europe Updates

Az esküvővel kapcsolatban sok kérdés merült fel, főként arra vonatkozóan, hogyan érinti majd ez Brittany jövőjét, ha ő is szeretne férjhez menni. Az ikrek már hozzászoktak az ilyen jellegű kérdésekhez, és gyakran kapnak kérdéseket arról is, hogy lehetnek-e valaha gyermekeik.

Édesanyjuk, Patty szerint a szükséges reproduktív szervek működnek, így a gyerekvállalás sem kizárt. Az ikrek is úgy nyilatkoztak korábban, hogy szeretnének anyák lenni.

Abby és Brittany jelenleg Minnesota államban élnek, ahol tanárként dolgoznak, és továbbra is együtt osztoznak mindennapjaikon. Életük és döntéseik továbbra is sok érdeklődést váltanak ki, de a magánéletüket igyekeznek a nyilvánosságtól távol tartani​.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videók és fotók: durva jégeső volt Északkelet-Magyarországon
Nagyhegyesen például olyan jégeső volt, hogy az utcán sétálni, de autót vezetni sem lehetett. Nyíregyházát sem kímélte a vihar.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 31.


Link másolása

Kiadós jeget kapott több település az ország északkeleti részén csütörtökön, derül ki az Időkép posztjából. A meteorológusok korábban jelezték, hogy ciklon közelít Magyarország felé, délután már nyugaton és délen is előfordultak viharok.

Volt egy-egy cella, ami 10-15 mm-t is ledobott magáról, mégis inkább a jégesők okoztak problémákat északkeleten, írta az Időkép.

A lap egyik olvasója a nagyhegyesi jégesőről videót is készített, amitől sétálni és autózni sem lehetett:

A Nyíregyházát elérő viharról pedig time lapse videó készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő: Korábban elaltatott kutyája fogadta a menhelyen a fiatal nőt
A menhely is támogatta az eutanáziát. Később viszont pont ők nem engedték neki, hogy újra örökbefogadja házikedvencét.

Link másolása

Minden kutyagazda legrosszabb rémálma vált valóra, amikor a 32 éves Kristie Pereirának döntenie kellett kutyája elaltatásáról, írja az Unilad.

Kristie 2022-ben fogadta örökbe Beaut, és azonnal szoros kötelék alakult ki közöttük. Sajnos később kiderült, hogy Beau májproblémával küzd, amelyre a kezdeti gyógyszeres kezelések nem hoztak javulást. Három állatorvos is azt tanácsolta Kristie-nek, hogy mivel a betegség valószínűleg neurológiai eredetű, és a további vizsgálatok akár 12 ezer dollárba is kerülhetnek, jobb, ha elaltatja a kutyát.

A menhely támogatta Kristie döntését az eutanáziáról, és ennek tudatában tette meg a nehéz lépést.

Azonban később, amikor újra kapcsolatba lépett a menhellyel, meglepődve hallotta, hogy Beau még életben van, és örökbefogadásra vár.

Kristie megdöbbenését tovább fokozta, hogy a menhely nem engedte neki újra örökbefogadni Beaut, és az alkalmazottak ráadásul bántóan, tiszteletlenül beszéltek vele, azzal vádolva őt, hogy elhagyta kutyáját.

A Lost Dog & Cat Rescue Foundation egy hosszú nyilatkozatban elmagyarázta álláspontját, miszerint

nem helyeznek újra örökbefogadhatóvá olyan állatokat, akiket a gazdájuk eutanáziára szánt.

Ez ellentétes lenne a menhely küldetésével, amely az örökbefogadható állatok megmentését célozza.

Továbbá, elutasították azt az állítást, hogy kritizálták volna Kristie döntését a drága orvosi vizsgálatok elkerüléséről, hangsúlyozva, hogy az ilyen döntések érzelmileg és pénzügyileg is megterhelőek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Deutsch Tamás-ivójátékot játszott Radics Peti – kis híján alkoholmérgezést kapott
Már persze ha tényleg alkohol volt az üvegében, mert ennyi Soros, Gyurcsány és dollárbaloldal után nehéz elhinni, hogy van szervezet, ami ezt bírja.

Link másolása

Radics Peti is megnézte a csütörtök esti tévévitát, amin a pártok EP-képviselői csaptak össze az állami tévé kamerái előtt. Erre bizonyíték is van, hiszen videóra vette, ahogy a felvétel alatt ivós játékot játszott.

A népszerű youtuber azt találta ki, hogy minden alkalommal inni fog a kikészített vodkából, amikor Deutsch Tamás szájából elhangzanak a következő szavak, kifejezések:

Talán nem nagy spoiler, ha eláruljuk, hogy Peti igencsak sűrűn kapkodott a pohár után, miután a vitában Deutsch jobbára a kormánypárt túlpörgetett kampánytémáit emlegette, a fent említettek sűrű használatával.

Így Radics Peti végül 39 pohárnál állt meg, és bár látszott rajta, hogy már nincs teljesen jól, felvetődik a kérdés, hogy nem volt-e némi turpisság a dologban.

Ahogy videója végén fogalmazott: „Feladom, bazmeg, nem vagyok elég férfi. Nem akarok bátorítani senkit, de ez a lehetetlen kihívás.”

Radics Peti ivós játéka Deutsch Tamással


Link másolása
KÖVESS MINKET: