Rejtélyes emberi csontra bukkantak egy tiszaföldvári játszótérnél - hátborzongató fotók

Egy járókelő talált rá a földön heverő maradványra, de pillanatok alatt kiderült, miért kerülhetett oda.

Rejtélyes emberi csontra bukkant egy járókelő szerdán Tiszaföldváron csupán néhány méterre egy helyi játszótértől, a környéken elzárt építkezés földbuckái között. A férfi közösségi oldalán kért segítséget a környéken lakóktól, bejegyzésében pedig több fotót is csatolt az említett maradványról.

Emberi csont a játszótéren? Nem nyúltam hozzá

– írta szerda este közzétett bejegyzésében, ami alá pillanatok alatt záporozni kezdtek a kommentek. 


„Régen ott temető volt, szóval meglehet. Mondjuk elég bizarr, hogy otthagyták”
– válaszolta rögtön egy hozzászóló, a bejegyzés létrehozója pedig nem sokkal később azt írta, a bölcsőde, a játszótér és a bolt közötti területen több felásott agyagdomb van egy építkezés miatt. Ezáltal pedig nem tartja kizártnak, hogy a talaj megforgatása közben hantolhatták ki véletlenül a combcsontnak tűnő maradványt.

A bejegyzés alatt többen azt ajánlották, hogy a megtaláló értesítse az illetékes hatóságot, hogy elszállítsák az oda nem illő csontot.

Címlapfotó: Facebook/Pap Endre

2024. május 17. 10:32
Furcsa tasakokat szórtak szét Kecskeméten, gyerekeiket féltik a közelben lakók
Aggódnak a helyiek.
Kizuhant egy beteg egy mentőautóból, belehalt a sérüléseibe
A hatóságok vizsgálatot folytatnak.
Orbán Viktor gyerekkori álmáról beszélt
A határ a csillagos ég.
Iszlamista terrortámadás történt Németországban, sok a sérült, videón a támadás
Megkéseltek több embert pénteken délelőtt a németországi Mannheimben egy téren, a támadót lövésekkel állították meg ...
Hatéves gyerek halt meg az M1-esen, helyszíni fotók érkeztek a tragédiáról
Öt mentő és egy gyermekmentőkocsi érkezett a helyszínre, a pici életét viszont már nem tudták megmenteni.
Rendkívüli nyitvatartás: felborul a rend a választások miatt
Már a szombatot is befolyásolja a vasárnapi voksolás.
Agyonlőttek egy politikust a választások előtt, felkavaró helyszíni videó készült
Egy rendezvényen történt a merénylet.
Félelmetes látvány: Bejutottunk egy szupercellába a Velencei-tónál
Viharvadászokkal tartott egy napon át a Tények.hu riportere. A csapat Perkátáról indult a Velencei-tó irányába, hogy...
Tények este teljes adás, 2024. május 31., péntek
SOKKOLÓ - 41 évesen meghalt Tompos Kátya, a fiatal színésznő ritka daganatos betegségben szenvedett, külföldi kezelé...
Tények röviden, 2024. május 31., péntek
Tények röviden adás

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.