Belföld

Media1: Orbán Viktort kötelezte a bíróság, hogy fizessen a 444-nek

Továbbra sincs szerencséje Orbán Viktornak a SPAR -ügyben indított helyreigazítási perek dolgában. A miniszterelnök nemrég több, a KESMA-tól független lapot is beperelt (köztük a 24.hu-t is), amiért azok szemlézték Hans Reisch SPAR-vezérigazgató osztrák interjúját, amiben arról volt szó, hogy Orbán oligarchái miatt von ki vagyont Magyarországról az üzletlánc. Orbán az ügyben vesztett már sajtópert az Economx és az Index ellen is, most pedig a 444 örülhetett a Media1 információi szerint.

A 444 esete annyiban különbözik a többitől, hogy – a Media1 közlése szerint – Orbán az utolsó pillanatban elállt a keresettől, de a perköltségek megfizetését így sem tudta elkerülni.

A Fővárosi Törvényszéken péntek reggel kihirdették, hogy megszüntetik az eljárást, mivel a felperes, Orbán elállt a keresettől, a 444 viszont csak úgy ment ebbe bele, ha Orbán kifizeti a jogi eljárással összefüggésben eddig felmerült költségét. A bíróság így kötelezte a miniszterelnököt, hogy fizessen 280 ezer forint perköltséget a 444 számára, továbbá a magyar állam illetékszámlájára utaljon 3600 forint eljárási illetéket. A 444-nek ugyanis már el kellett készíteni a jogi ellenkeresetét, tehát költséget okozott.

Kapcsolódó
A Spar elkezdte kimenteni vagyonát Magyarországról
A cég vezérigazgatója szerint Orbán Viktor azt kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba, a kabinetiroda cáfol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik