promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alapjaiban változik meg a Gmail, nagy segítséget kapnak a felhasználók
Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Gemini egy sor dologban megkönnyíti majd a dolgunkat, rövidesen tesztfázisba lép a fejlesztése.

A mesterséges intelligencia szinte minden téren utat tör magának, ezek alól a mindennapokban legtöbbet használt alkalmazásaink sem kivételek. A Google most a Gmail-t is átalakítja, hogy ne menjen el annyi idejük a levelek olvasgatására/írására a felhasználóknak.

Az óriásvállalat egy keddi rendezvényén mutatta be népszerű e-mail szolgáltatásának legújabb frissítéseit. A Google mesterséges intelligencián alapuló asszisztensének, a Gemini 1.5 Pro-nak köszönhetően pedig a Gmail hamarosan hatékonyabbá és kényelmesebbé varázsolja a levelezéseinket.

A Gemini közvetlenül a Gmailbe, a Dokumentumokba, a Táblázatokba, valamint az összes többi, kapcsolódó programba is integrálva lesz, az új funkciók pedig nem csupán összefoglalják nekünk az olvasottakat, de segítenek is, ha elakadnánk a hivatalos levelek megfogalmazásában.

Azoknak az időknek már régen vége, amikor tűkön ülve vártunk egyetlen e-mailes üzenetet a fiókunkba, ehelyett záporoznak a számlák, figyelmeztetések, kéretlen levelek, ami miatt sokszor az igazán fontos leveleket nem vesszük észre a nagy zajban. A Gemini ezeket segít megtalálni és összefoglalni, összehasonlítani, gyakorlatilag kinyeri belőlük a lényeget, ami lerövidíti mind a keresést, mind pedig a főbb információk összegyűjtését, ezen felül a választ is megírja helyettünk.

A Gemini fokozatosan egyfajta teljeskörű személyi asszisztenssé válik a Google szolgáltatásainak esetében, ami nem csak a Gmailt érinti majd, és az ügyes-bajos, sokszor akadozó hivatalos kommunikáció megkönnyítése mellett a vásárlásainkat és a programjainkat is képes lesz megszervezni, akár élőszavas felhasználói parancsok alapján is.

A Google bejelentése alapján az új Gmail-funkciókat ebben a hónapban már tesztelhetik a Labs felhasználói, a Gemini for Workspace dedikált panelje pedig júniusban lesz mindenki számára elérhető.

Forrás: Cnet

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás