Rendkívüli: Megszólalt a Robert Fico elleni merényletről Orbán Viktor a rádióban, és nagyon furcsákat mondott (+videó)

A miniszterelnök ismét megejtette szokásos péntek reggeli interjúját az állami rádióban.

A Robert Fico elleni merényletről

Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban azt mondta, Közép-Európa a nyugat-európainál jóval kockázatosabb vidéknek számít. Hozzáfűzte, szerinte mindenkit szíven ütött a merénylet, úgy véli,

„ide jutott Európa”.

Arról nem beszélt a kormányfő, miért használják fel rendkívül „ízléses” módon a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a saját politikai céljaikra.

A miniszterelnök úgy gondolja, a merénylet ténye mindig meglepő, de ő nem hiszi, hogy bárkit meglepetésként ér az, hogy Európában az erőszak egyre nő – magyarázta.

„Az erőszak különböző formáitól szenved a kontinens, de az erőszak az erőszak”

– rögzítette Orbán Viktor, hozzátéve, ő azt gyanítja, elkezdődött a kontinens „átformálása” békepártiról háborúpártivá.

„Imádkozunk a miniszterelnökért”

– mondta Orbán, aki szerint a Szlovákiában történtek politikai értelemben is nagy veszteséget jelentenek Magyarország számára, mert ha Fico fel is épül, a legfontosabb hónapokra esik ki a munkából az EP-választások előtt – magyarázta el.

Orbán szerint az EP-választás a novemberi amerikai elnökválasztással együtt eldönti majd háború és béke kérdését a világban.

„Itt nagyon kellett volna Robert Fico”

– mondta Orbán, bár arról nem tett említést, hogy a háborút illető kulcskérdésekben már a szlovák kormányfő is tőle eltérő álláspontot képviselt az utóbbi időkben.

Orbán Viktor újból azt hazudta:

Robert Fico merénylője „progresszív baloldali” volt (?)

– bár azt már megjegyezte, hogy a titkosszolgálatok még vizsgálatokat folytatnak az ügyben. Mi azért szóvá tesszük, hogy a merénylő nem progresszív baloldali volt, hanem – mint megírtuk – az oroszbarát, volt szpecnazosok által kiképzett neofasiszta Slovenskí Brancival állt szoros kapcsolatban.

Kapcsolódó: Gyalázat: Undorító hazugságokat terjeszt a Fidesz-propaganda Robert Fico merénylőjéről

Kik a „háborúpártiak” Orbán szerint?

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország hogyan tudna továbbra is kimaradni a háborúból, Orbán felidézte az első világháborút megelőző időket, amikor Tisza István akkori miniszterelnök azt hangoztatta, hogy „ki kell maradni a háborúból, mert baj lesz” – baj is lett Orbán szerint, jött Trianon és a nemzet tragédiája – mondta.

Orbán szerint hozzá hasonlóan Horthy Miklós is ki akart maradni a háborúból, de – állította a miniszterelnök – „a németeknek nem lehetett ellenállni”.

Úgy tartja: jelenleg is hasonló a helyzet, a környező nagyhatalmak azt akarják szerinte, hogy Magyarország belépjen a háborúba, de ő azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ennek elejét vegye – árulta el.

Orbán elmondta: a baloldal szerinte azért „háborúpárti”, mert azoktól kapja a pénzét, akik a háborús nyereségre tették fel a pénzüket. Ezért szerinte, aki a Fidesz-KDNP-re szavaz, „az a békére szavaz”. Azt mondta,

„ez az elsődleges, amit az embereknek meg kell tenniük azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból” (!).

Tehát Orbán Viktor azt állítja: bárki, aki nem a Fideszre szavaz, az „háborúpárti”.

A Kínai Kommunista Pártról

Hangoztatta: a vezetőknek szerinte az a dolguk, hogy „ne szálljon inukba a bátorságuk”, ő pedig azon van, hogy szövetségeseket keressen a békepárti politikájához. Arról nem beszélt a miniszterelnök, hogy akkor ő miért hajlongott az Ukrajna ellen háborút indító Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt, de arra sem tért ki a „szuverén”, „békepárti” miniszterelnök, miért árusítják ki Magyarországot a Kínai Kommunista Párt érdekeinek.

A miniszterelnök Kínára terelte a szót. Azt mondta: az ázsiai ország nagy utat járt be, szerinte Kínával, Japánnal és Dél-Koreával az élen a kelet több területen is a nyugat előtt jár. Kína szerinte főleg elektromos autózásban, vasútépítésben és zöld energiában (?) „a világ élére tört”, ő pedig – mesélte – nem akarja a magyar gazdaságot „ideológiai korlátok közé szorítani”, cél a legjobb technológia, a kínaiaktól pedig ezeket meg lehet szerezni szerinte.

Kapcsolódó: Felrobbant a közélet: Aláírásgyűjtés indult Szijjártó Péter azonnali lemondásáért

Elmondta: a távlati cél pedig az szerinte, hogy a világ legjobb keleti és nyugati technológiái Magyarországon találkozzanak – nem híd akar lenni, hanem találkozási pont kelet és nyugat között. Szerinte ebben a formában jöhet létre az együttműködés a „legideálisabb formában” – fűzte hozzá az utcai harcos, aki azt közölte, hogy a kínai elnök látogatása „mérföldkő volt Magyarország számára”.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook)

Valódi Hírek