Nagyvilág

Kövér László: Megéri a Fideszhez tartozni. Itt nem az M. P. monogramú emberekre gondoltam

Salgótarjánban vett részt lakossági fórumon Kövér László, az országgyűlés fideszes házelnöke csütörtökön. A múlt héten ugyanitt tartott kampányrendezvényt a baloldali ellenzék Dobrev Klárával és Karácsony Gergellyel, szerény számú közönség előtt. A 444 tudósítása szerint Kövér fórumán sem voltak sokan, százasra becsülték az érdeklődök számát.

Bár a rendezvény azzal a felütéssel kezdődött a térség országgyűlés képviselője, Becsó Zsolt által, hogy „forradalmi helyzet van, forrong a világ, látjuk, mi van az ukrán-orosz háborúban, és hogy mi volt szerdán Szlovákiában, rossz a hangulat” – az esemény során több szó nem esett a Robert Fico elleni szerdai merényletkísérletről, bár Kövér védelmét láthatóan megerősítették.

Beszédében a házelnök úgy fogalmazott, hogy a 2012-2022 közötti időszak az első világháború óta az ország történetének legjobb tíz éve volt – a 2010-es hatalomrajutás utáni első két évet csak azért nem sorolta ide, mert – mint fogalmazott – kormányzásuk első két évében el kellett takarítani a romokat a posztkommunisták után.

Kövér azt is mondta, nem állítja, hogy a mögöttünk hagyott időszakban tökéleteset alkottak, de legalább volt gazdasági növekedés, a családok jóléte pedig fokozatosan javulni tudott, kiemelte továbbá a kormány közmunkaprogramját, ami szerinte erkölcsi értelemben a kormány egyik legpozitívabb húzása volt.

A családpolitika után Kövér a nemzetpolitikáról is ejtett pár szót, itt azt mondta, Magyarországnak Trianon óta nem volt, mert nem is lehetett nemzetpolitikája, Kádárék pedig generációk fejéből törölték ki, hogy a nemzet nem esik egybe a határokkal. Ezután jött Gyurcsány Ferenc és a „szégyenletes” népszavazás a határontúliak kettős állampolgárságáról, innen jutottunk el Kövér szerint ahhoz a hozzáálláshoz, hogy az utódállamokban élők nem elvesznek, hanem hozzáadnak a nemzeti erőfeszítésekhez. A keleti nyitással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem a stratégiaváltás a lényeg, hanem az, hogy a kormány jelezte, szuverén, nemzeti érdekekre épülő politikát akar vinni. Azt pedig, hogy a kormány kivívta a tiszteletet Kínában, különösen fontosnak tartja. Szerinte a kormány megteremtette a tiszteletet az ország irányába, amiben Antall József kormánya óta nem volt részünk.

Az EP-választás kapcsán emlékeztetett, hogy a Fidesz eddig minden hasonló választást megnyert, mióta tagjai vagyunk az Uniónak, a mostani viszont más, mert most tétje is van a dolognak. Szerinte ugyanis az most a kérdés, hogy migrációt, a „gyerekek agyát átmosó genderpropagandát”, háborút akarunk-e, és engedjük-e bevonni magunkat a háborús hisztériába, alárendeljük-e magunkat idegen érdekeknek, vagy sem.

Az esemény legvégén Magyar Péterre utaló megjegyzéseket is tett Kövér, igaz, csak a monogramját mondta ki a Tisza Párt listavezetőjének:

 A Fidesz az elmúlt 34 év legsikeresebb politikai közössége, ahova megéri tartozni. Itt nem az M. P. monogramú emberekre gondoltam, hanem azokra, akik az ország és a város érdekeit tartják szem előtt.

A fórum után a 444 fel tudott tenni pár kérdést Kövérnek, így kiderült, hogy a házelnök többségre számít az EP-választáson, de azt nem akarta megjósolni, hány mandátuma lehet végül a kormánypártoknak. Szerinte sem az ellenzék, sem Magyar Péter nem jelent veszélyt rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik