A Wolt egy régóta várt funkciót vezet be: mostantól a magyarországi felhasználók egyszerre két, ugyanazon a környéken található étteremből vagy üzletből is rendelhetnek egyetlen szállítási díjért.

A funkciót először Helsinkiben tette elérhetővé a Wolt, a napokban pedig elkezdte kiterjeszteni azt Magyarországra, Horvátországra és Szlovákiára is. 

A vállalat közleménye szerint az elmúlt években jelentősen terjeszkedtek az éttermi ágazaton kívülre is, egyre többen rendelnek a Wolton keresztül például élelmiszert, állateledeleket vagy épp elektronikai termékeket is.

Sokan találkoztunk már olyan helyzettel, amikor hasznos lenne több vásárlást a Wolton keresztül egy rendeléssel lebonyolítani. Például egy család két különböző étteremből rendelne vacsorát, vagy valaki elintézné a nagybevásárlást is az ételrendeléssel egyszerre. Különböző csatornáinkon messze ezt a funkciót kérték legtöbben tőlünk felhasználóink, és nagyon örülünk, hogy végre bemutathatjuk nekik

– mondta Hartyányi Orsolya, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója

A dupla rendelés az alábbiak szerint működik:

  • Az első rendelés a korábbiaknak megfelelően történik. Ezután a vásárlónak 10 perce van arra, hogy a rendelését kiegészítse egy ugyanazon területről származó egyéb vásárlással, amelyről az alsó sávban felugró időzítő is emlékezteti. A Wolt applikációja ehhez a környéken található üzleteket és éttermeket listázza kategóriákba rendezve, így könnyítve a vásárlást.
  • Amennyiben egy Wolt+ előfizető első rendelését Wolt+-os partnerhelyről adja le, úgy mindkét rendelésénél díjmentes a házhozszállítás.
  • A dupla rendelés funkcionalitása (például a két rendelési helyszín közötti távolság bővítése) folyamatosan növekedni fog. 

A Wolt jelenleg 80 városban van jelen Magyarországon és további terjeszkedést tervez az idén. A dupla rendelés idővel minden magyar városban elérhető lesz.

Wolt: náluk nincsenek külföldi vendégmunkások

A múlt évi Economxnak adott nyilatkozattal látszólag ellentétben állította a héten a Wolt, hogy náluk nem dolgoznak magyarul nem beszélő, külföldi vendégmunkások.