Létrehozva: 2024.05.17.
Módosítva: 2024.05.17.

Az anyuka azt hitte, hogy a gyermeke horkol: kiderült, sokkal nagyobb a baj

Az anyuka teljesen összetört a történtek miatt.

Egy anyuka, aki azt hitte, hogy kisgyermeke horkolását az óvodában összeszedett betegség okozta, elborzadt, amikor kiderült, hogy leukémiás.

kórház, kórházi ágy, orvos, mentő, baleset, betegség, Pixabay illusztráció
A kisfiú a kórházban vesztette életét Fotó: Pixabay

Ellie Keating észrevette, hogy fia, a kétéves Mason Keating horkolni kezdett, miközben köhögéssel, lázzal és éjszakai izzadással küzdött. Az aggódó anyuka három hónap alatt négyszer vitte el a háziorvoshoz a gyermekét, de amikor Mason hányni kezdett, fényérzékeny lett és nem tudott felállni, hívta a 111-et, akik mentőt küldtek.

A harmadik kórházi út után a 29 éves nő teljesen ledöbbent, amikor fiánál t-sejtes akut limfoblasztos leukémiát diagnosztizáltak, és azonnal kómába helyezték, miközben dialízisre is járnia kellett. Miután felébresztették a kómából, Mason négyhetes intenzív kemoterápiás és szteroidos kezelést kapott, de az állapota nem javult, és egy héttel később sajnos meghalt.

Az egyik, ami miatt nagyon aggódtam, az a köhögése volt. Elkezdett horkolni éjszaka, pedig erre korábban soha nem példa. A rák diagnózisa még csak meg sem fordult a fejemben, mint lehetőség, nem ismertem a tüneteket. Amikor közölték velem, hogy Mason rákos, az a hang, amit akkor kiadtam, azt nem lehet leírni

- mesélte Ellie Keating, aki azért osztotta meg történtet, hogy más szülők figyelmét felhívja a betegség tüneteire és hogy tudják, mikor kell orvoshoz fordulni.

A nő elmondta, hogy kisírta a szemeit, majd később tudatosodott benne, hogy a fia meg fog halni. Ellie Keatingnek nem volt lehetősége alternatív terápiák után néznie, nem volt rá ideje. A halála napja teljesen váratlanul érte.

Az anyuka elmondta, hogy a kis Mason imádta az életet, minden nap egy kaland volt számára. Nagyon okos volt és mindig mosolyt csalt az emberek arcára, ahol éppen volt. Rajongott a Mr Bean című sorozatért - írja a Mirror.

 

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

mandiner.hu

Nem fogja elhinni, hányadik helyen áll Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb labdarúgói között!

metropol.hu

Dárdai Pál még egyszer, utoljára odacsapott a Herthával: ennek csodájára jár a futballvilág

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

travelo.hu

Két új hidat is átadnak itthon a jövő héten

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa

KÜLFÖLD

Képmutatásból jeles: Emmanuel Macron az orosz szankciók ellen lobbizik

KÜLFÖLD

Súlyos beteg egy ötéves kisfiú: 5 százalék esélye van az életre