Egy algériai férfit találtak meg élve a szomszédja pincéjében, miután 26 évvel ezelőtt eltűnt.

Omar bin Omran az algériai Djelfából tűnt el az algériai polgárháború idején, az 1990-es években, amikor még csak tizenéves volt. 

A most 45 éves férfit mindössze 200 méterre találták meg attól a helytől, ahol felnőtt. A hatóságok megerősítették, hogy letartóztattak egy 61 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy fogva tartotta őt.

Omar bin Omran eltűnése az algériai kormány és az iszlamista csoportok közötti évtizedes konfliktus közepén történt. Családja attól tartott, hogy ő is a zavargások során megölt 200 ezer, illetve elrabolt 20 ezer ember között volt.

A jelentések szerint azonban május 12-én egy birkanyájban, szénakazalok alá rejtve találták meg. 

Az ügyészséghez egy névtelen személytől érkezett bejelentés, aki azt állította, hogy Omar bin Omran az egyik szomszédja házában, egy juhnyájban tartózkodik.

„A bejelentést követően a főügyész elrendelte a nemzeti csendőrségnek, hogy indítson alapos vizsgálatot, és a nyomozók elmentek a kérdéses házhoz. Május 12-én, helyi idő szerint este 8 órakor találtak rá a 45 éves áldozatra a 61 éves szomszédja pincéjében. A gyanúsított állítólag megpróbált elmenekülni a helyszínről, de visszatartották és letartóztatták" – közölte egy bírósági tisztviselő a BBC tudósítása szerint az Ennahar TV alapján.

Az algériai minisztérium közölte, hogy a nyomozás még folyamatban van, és az áldozat orvosi és pszichológiai ellátásban részesül. A férfi édesanyja 2013-ban halt meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport