„Érezhető volt a feszültség, de azt nem gondoltam volna, hogy szlovák támad szlovákra – ráadásul egy politikusra”

Legfontosabb

2024. május 16. – 18:09

„Érezhető volt a feszültség, de azt nem gondoltam volna, hogy szlovák támad szlovákra – ráadásul egy politikusra”
A köztársasági elnöki palota Pozsonyban – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha itt az ellenzék és a kormány együtt állna ki, akkor te nem Szlovákiában lennél”

– mondja két férfi, akik először beszélni sem akartak velünk Pozsonyban, a szlovák fővárosban a Robert Fico elleni támadásról. Pozsonyban több rendőrt látni most az utcákon, de az, hogy a szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el egy napja, inkább abból érződik, hogy mindenki erről beszél. A boltokban a támadást vitatják meg az emberek, de még az egyik kéregető hajléktalan is egyből a támadóról kezdett el mesélni nekünk. Egymás között szívesen spekulálnak az emberek, a sajtótól viszont tartanak. Többen nem akarnak nyilatkozni, egy nő pedig például csak azután áll velünk szóba, hogy nemmel válaszolunk neki arra, hogy „az Orbán-média” része vagyunk-e.

Pozsonyban most mind a parlament, mind a köztársasági elnöki hivatal előtt rendőrök állnak: az egyébként látogatható épületeket lezárták a civilek elől. „Azt mondják, hogy a politikusokat biztonságba helyezték, a szlovák rádió épületét is megerősítették” – tudjuk meg a parlamentnél helyiektől. A rendőrség csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy megerősíti az iskolák és a szerkesztőségek védelmét, fokozza a rendőri jelenlétet a parlament környékén, és extra védelmet kap minden szlovák parlamenti képviselő és közjogi méltóság.

Helyszíni riport a szlovák fővárosból azután, hogy a nyitrabányai (handlovái) kihelyezett kormányülés végén egy 71 éves író közvetlen közelről öt lövést adott le Ficóra, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Egy ideje érezhető volt a feszültség

„Sokkot kaptam. Tudtam, hogy van feszültség Szlovákiában, de erre nem számítottam. Nem gondoltam volna, hogy valaha szlovák támad szlovákra, ráadásul egy politikusra”

– mondja Timea a szlovák köztársasági elnöki hivatal épülete előtt. Arról is beszél, hogy szerinte valóban sok ember csalódott, mert „a kormány nem teljesítette azt, amit megígért” az embereknek. Úgy látja, hogy a feszültség régóta érezhető volt, most csak még tovább fokozódott.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Többen arról mesélnek, hogy szerintük lehetett számítani a helyzet eszkalációjára: ők úgy tudják, Fico maga is jelezte hetekkel ezelőtt, hogy merénylet készülhet a kormány valamelyik politikusával szemben. Két férfi szerint Pozsonyban „rendszeresen lövöldöznek, egy éve melegekre támadtak rá. Nem lepődtünk meg, de durvul a helyzet, ha már egy miniszterelnökre is rátámadnak”.

„Nagyon rossz hír ez. Úgy gondolom, Ficónak van felelőssége abban, hogy milyen helyzet uralkodik az országban, hogy az emberek vádolják, gyűlölik egymást. De hiába van felelőssége, elítélendő, hogy ez megtörtént”

– mondja nekünk Maria Pozsony belvárosában. Vele értenek egyet többen is azok közül, akik szóba állnak velünk. Közülük sokan úgy fogalmaznak, hogy „meg is lepődtek meg nem is”, mert „váratlan volt, de egyben várható”, ami történt.

Szerintük a szlovák társadalom két pólusra szakadt, azt pedig teljesen kizártnak tartják, hogy a merényletből a kormánypárt szavazói bármit leszűrnének majd. „Attól tartok, az ellenzék szavazói fogják inkább azt érezni a merénylet után, hogy nyitni kéne egymás felé. De a kormányoldalon továbbra is a gyűlölet fog uralkodni” – mondja egyikőjük.

Kétpólusú társadalom

A Ficó elleni merénylet után a szlovák parlament ülését is megszakították, amelyen Ľuboš Blaha, a kormánypárti Smer képviselője az ellenzék felé fordulva kijelentette, „ez a ti művetek”. A vádra az ellenzéki képviselők kiabálással és szitkozódással válaszoltak. A szlovák politikai pártok vezetői egységesen elítélték a támadást, és gyors felépülést kívántak Ficónak. Az ellenzéki pártok lefújták a közmédia átalakítása elleni szerdai pozsonyi tüntetést.

A merénylet utáni kora esti sajtótájékoztatón arról beszélt a belügyminiszter, hogy a merénylő tette politikailag motivált volt, megvalósítását pedig nem sokkal az államfőválasztás után döntötte el. Matúš Šutaj-Eštok szerint a Fico elleni támadás a demokrácia és az állam elleni támadás volt. Kijelentette, hogy nem lehet a gyűlöletre gyűlölettel válaszolni, és bármilyen politikai párt elleni gyűlöletnek véget kell vetni. A belügyminiszter szerint a média is hozzájárult ahhoz a légkörhöz, ami a szerdai támadáshoz vezetett.

Azóta politológusok beszéltek arról Szlovákiában, hogy a kormánynak és az ellenzéknek most egy platformon kéne lennie – a helyiek szerint pedig ezt igyekszik megvalósítani Zuzana Čaputová leköszönő köztársasági elnök is. „Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában” – mondta Peter Pellegrini, Szlovákia megválasztott elnöke, miután meglátogatta Ficót, akivel néhány percet tudott beszélni is. A leendő államfő arra kérte az ország polgárait, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket.

„Az, hogy közösen tudnak-e működni, a kormánypárton múlna. De ők inkább még jobban kettészakítják a társadalmat, hogy felhasználják a merényletet az ellenzék további elnyomására” – mondja Renam. Szerinte a merénylet egyetlen következménye az lesz, hogy az amúgy is létező két buborék, a kormánypárti és az ellenzéki távolabb kerül egymástól. „A buborékon belül jobban összetartanak majd az emberek, de a két buborék még messzebb lesz egymástól” – mondja. Arról is beszél, hogy őt a saját buborékján belül is meglepte néhány ember viselkedése,

„akik például azt kommentelték, hogy megérdemelte Fico. Ilyen nincs, minden erőszak elítélendő” – teszi hozzá.

Vele ért egyet Daniele is, aki úgy látja, főleg két politikuson múlik az, hogy közeledhet-e egymás felé a kormány és az ellenzék: mindkettő a kormánykoalícióban van, az egyik Blaha, a másik a szélsőjobboldali kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Tanács (SNS) elnöke, Andrej Danko.

A parlamentet lezárták a látogatók előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex A parlamentet lezárták a látogatók előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A parlamentet lezárták a látogatók előtt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kevés Szlovákia jövőjét illetően az optimista hang, egyesek „sokkal rosszabb jövőt”, mások egyenesen „vadnyugatosodást” jósolnak az országuknak. Maria például arról beszél, hogy Fico „nagyon megbízott eddig abban, hogy szeretik az emberek, ezért nem félt”. Most viszont rajta és a kormányon múlik, hogy hogyan tovább. Daniele ehhez hozzáteszi:

„Meglátjuk, hogyha Fico jobban lesz, hogyan reagál majd. Akarja-e folytatni egy jobb úton, vagy megpróbál bosszút állni.”

Bár Daniele arról is beszél, hogy az utóbbi tévút lenne, ha azt a szlovák kormány az ellenzékkel szemben tenné: a 71 éves elkövető „politikai hovatartozása elég érdekes, tudjuk róla, hogy volt ficóista, béketámogató és neonáci is”. Renam szerint azonban nem kérdés, hogy a kormány ki fogja ezt használni – „a koalíciós részről látott reakciók alapján nem valószínű, hogy pozitív változás lenne. Az ország helyzete a merénylet előtt is rossz volt, most csak tovább romlik majd”. Hozzáteszi, ezt jól mutatja az is, hogy nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon is ráugrott a propaganda (és egyébként Orbán Viktor maga is) a „baloldali/liberális támadó” narratívára.

Elfogták a támadót

Robert Kaliňák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök reggel a sajtónak arról beszélt, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök állapota kritikus, de stabil. A szlovák miniszterelnök továbbra is a besztercebányai Roosevelt kórházban marad.

A kórház igazgatója, Miriam Lapuníková csütörtök délután arról beszélt, hogy a miniszterelnökön aznap már nem fognak elvégezni újabb műtétet, és másik intézménybe sem szállítják. Egy esetleges átszállításról hétfőn tartanak majd egyeztetést, itt születhet meg a döntés. Lapuníková hozzátette: erről magát a miniszterelnököt is megkérdezik majd, mivel Fico vélhetően közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez.

A merénylet után elmentünk a lövés helyszínére, ahol szemtanúk arról számoltak be, hogy 4-5 lövést hallottak, aztán csak a sikításokat. Mint mondták, az emberek sokkot kaptak az eset után, mert példátlan, „ilyen soha nem volt még Szlovákiában”, hogy egy miniszterelnök ellen merényletet kövessenek el.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A szlovák kormányfőt ért támadással egy 71 éves írót, Juraj Cintulát gyanúsította meg a rendőrség, a férfi békemozgalmár és neonáci aktivista is volt már, szlovák sajtóértesülések szerint a rendőrségen azt mondta, büszke arra, amit tett. A kormányfő elleni merénylet után a szlovák rendőrség a hivatalos Facebook-oldalán tiszteletre és toleranciára szólított fel, és közölte, hogy fokozott figyelemmel kísérik a gyűlölködő posztokat, kommenteket a közösségi médiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!