Miután szerdán kikapott a Fradi a Magyar Kupa döntőjében, másnap jött a hír a vezetőedzőről, hogy lelép.

Az M4 Sport értesülései szerint egy nappal a Pakssal szemben elveszített MK-döntő

Dejan Stankovic közölte a klub vezetőségével, hogy elfogadta egy másik csapat ajánlatát és távozik.

Kubatov Gábor klubelnök korábban azt mondta, hogy Stankovic szerződésében van kivásárlási záradék, ami négy havi fizetése, ezt aktiválhatta most egy másik klub.

Az pletyka tehát nem igaz, hogy az MK-döntő elbukása miatt megy, hanem – többek között – éppen az vezetett a Paks elleni vereséghez, hogy a játékosok fejét megzavarta, hogy idő előtt elterjedt a hír, hogy a szerb elmegy.

Hatalmas győzelem: a Paks lett a Magyar Kupa-győztes

Kivédett tizenegyes, emberhátrány. Megharcolt a Paks a történelmi sikerért.

A 45 éves szakvezető tavaly szeptember 4-én Sztanyiszlav Csercseszov utódjaként a megbízott Máté Csabát váltotta a zöld-fehérek kispadján, irányításával az alakulat bajnoki címet nyert, és a Konferencia-ligában a csoportkörben veretlenül rájátszásig menetelt, ahol a későbbi döntős Olimpiakosz ejtette ki.

Az M4 Sport értesülését a Ferencváros nem kívánta kommentálni.

Az OTP Bank Ligából egy meccs van hátra, épp az örök rivális Újpest elleni szezonzáró derbi.

Update: az orosz Szpartak Moszkvánál folytatja Stankovic

Stankovic mindenkitől elnézést kért, miután a Fradi elbukta a Magyar Kupát

Teljesen magára vállalta a vereséget a szerb edző.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Szaftos húsokért, bomba jó sörökért és lazán elegáns hangulatért ide kell beülnöd

Így találhatsz magadra a súlyzós edzéssel, és juthatsz akár korábban elérhetetlen szintre

További cikkeink a témában