Közélet

Hiába próbálkozik az USA, a kínai-orosz barátság erősebb, mint valaha

Az amerikaiak hiába győzködték Pekinget, csak közelebb húzódik Moszkvához. Kína és Oroszország diplomáciai kapcsolatának 75 éves évfordulója pedig az együttműködés megerősítéséről és az Egyesült Államok elítéléséről szólt.

Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, az országaik közti szövetség 75. évfordulójának ünneplése alkalmából ígéretet tettek arra, hogy elmélyítik a védelmi és kereskedelmi együttműködésüket, miközben keményen kritizálták az „amerikai agressziót” – írta a Reuters.

Putyin, Hszi kína
Putyin és Hszi találkozója bebetonozta a kínai–orosz kapcsolatokat / Fotó: AFP

A két ország elnöke közti találkozó szinte teljesen eltörölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter múlt havi látogatásának eredményeit, a kínai vezető pedig kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közti viták jelentős részében Moszkvával értenek egyet.

A mai kínai–orosz kapcsolatért évtizedeken át keményen dolgoztunk, az ilyen kincseket pedig mindkettőnknek becsülnünk és ápolnunk kell 

– mondta Hszi Putyinnak, hozzátéve, hogy Kína kész arra, hogy a Nyugat helyett kizárólag keleti szövetségeseivel dolgozzon a „tisztesség és az igazságosság fenntartásán” a világban.

Közös nyilatkozatukban továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években egyre súlyosabban sérti meg a nemzetközi nukleáris egyensúlyt, fegyvereivel pedig globális szinten fenyegetést jelent Oroszországra és Kínára, valamint minden nemzetre, amelyek „nem hódolnak be az amerikai hegemóniának”.

Oroszország feléleszti a régi szövetségeket

Putyin, aki egy hete kezdte meg ötödik ciklusát az elnöki tisztségben, beiktatása óta az első külföldi útja során Moszkva és Peking világpolitikai együttműködését a nemzetközi színtér egyik fő stabilizáló tényezőjének nevezte.

Együtt védjük az igazságosság elveit és a többpólusú valóságot tükröző, nemzetközi jogon alapuló demokratikus világrendet 

– jelentette ki az orosz elnök a Hszi-vel tartott beszélgetés során.

Azzal, hogy Kínát választotta első külföldi útjának helyszínéül azóta, hogy ebben a hónapban felesküdött hatéves ciklusra, amely legalább 2030-ig hatalmon tartja, Putyin üzenetet küld a világnak a prioritásairól és a kínai kormányhoz fűződő személyes kapcsolatainak erejéről.

kína
Antony Blinken amerikai külügyminiszter április látogatása nem hozta meg a kívánt eredményeket / Fotó: AFP

Közös nyilatkozatukban a stratégiai kapcsolatok kibővítésére is ígéretet tettek, és külön kitértek arra, hogy a két nemzet közti együttműködés a védelmi ágazatokban hogyan javítja a regionális és globális biztonságot.

Emellett elítélték a külföldi államok vagyonának és tulajdonának lefoglalására irányuló nyugati kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy az országok ellenségeit pénzeljék belőle.

Putyin, aki csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra, háláját fejezte ki Kína felé, amiért Peking megpróbálja megoldani az ukrajnai válságot, és hozzátette, hogy tájékoztatni fogja Hszit az ottani helyzetről, ahol az orosz erők több fronton is előrenyomulnak.

A kétnapos út várhatóan kulcsfontosságú lesz a vezetők és a két fél magas rangú tisztviselői közötti informális beszélgetés, amelyet a csütörtöki nap folyamán tea és vacsora keretében tartanak.

Putyin–Hszi-csúcs: Kína „mindig jó partnere” lesz Oroszországnak

A kínai és az orosz elnök szerint a globális stabilitást szolgálja a két ország közötti kapcsolat. Hszi Csin-ping kínai elnök megígérte a Pekingbe érkező Vlagyimir Putyinnak, hogy Kína „mindig jó partnere” lesz Oroszországnak.

 

 

 

Egyesült Államok oroszország kína vlagyimir putyin Hszi Csin-ping
Kapcsolódó cikkek