Közélet

Robert Fico elleni merénylet: átléptek egy vörös vonalat Szlovákiában – új híreket közöltek a meglőtt miniszterelnökről

Peter Pellegrini szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen. Az újonnan megválasztott szlovák államfő elárulta, hogy miután régóta személyes kapcsolatot ápol a meglőtt Ficóval, ezért inkább magánjellegű beszélgetést folytatott vele, de mivel a miniszterelnök fáradt volt és gyógyszerek hatása alatt állt, csak néhány szót váltottak.

Peter Pellegrini meglátogatta a besztercebányai kórházban Robert Fico miniszterelnököt. Az újonnan megválasztott szlovák elnök az Új Szó tudósítása szerint azt mondta, hogy Fico egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos, ezért csak néhány percig tudtak egymással beszélni. 

Pellegrini szerint Fico nincs túl az életveszélyen
Peter Pellegrini szerint Robert Ficót egy hajszál választotta el a haláltól / Fotó: AFP

Nincs túl az életveszélyen Robert Fico

„Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában” – fogalmazott Pellegrini, hozzátéve: 

Ficót csak egy hajszál választotta el a haláltól.

„Elég lett volna, ha azok a lövések néhány centiméterrel arrébb érik, és ma már másról beszélnénk” – közölte. Az új államfő arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket.

Egy politikailag túlságosan befolyásolt egyén úgy döntött, hogy merényletet követ el. Csak azért, mert nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyeket a Robert Fico által vezetett kormány tesz – magyarázta.

Peter Pellegrini úgy gondolja, jelenleg 

nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Fico túl van az életveszélyen.

A sajtótájékoztatón többek között az is elárulta, hogy miután régóta személyes kapcsolatot ápol a kormányfővel, ezért inkább magánjellegű beszélgetést folytatott vele, de mivel a miniszterelnök fáradt volt és gyógyszerek hatása alatt állt, csak néhány szót váltottak.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková szerint Robert Ficón a mai nap folyamán már nem fognak elvégezni újabb műtétet, és egy másik intézménybe se szállítják át.

Hétfőn döntenek az orvosok

Utóbbival kapcsolatban hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amelyen megszülethet a végső döntés. Lapuníková kiemelte, erről Ficót is megkérdezik majd, aki érthető módon közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez. A korházigazgató annyit azért elmondott, hogy a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Közép-Szlovákiai Intézetének szakembereit is behívták a kórházba.

Négy lövedék találta el a szlovák miniszterelnököt az ellene irányuló merényletben, ezek együtt nagyon súlyos sérülést okoztak neki, és bár az állapotát sikerült stabilizálni, még nincs túl az életveszélyen – erősítette meg Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes csütörtök délután Pozsonyban.

Sutaj Estok szlovák belügyminiszter már arról számolt be, hogy a merénylet miatt őrizetbe vett 71 éves lévai férfin kívül a rendőrség 32 másik személyt is vizsgál, akik a támadás után a közösségi médiában helyeselték a merénylet elkövetését.

 

 

Robert Fico Peter Pellegrini merénylet életveszély
Kapcsolódó cikkek