Gazdaság

Most először felülmúlták a nyugdíjpénztárakat az egészségpénztárak

Getty Images
Getty Images
Igen eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak, amelyek mind az összesített taglétszám, mind a tagi és munkáltatói befizetések tekintetében jelentős előrelépést mutattak fel az első negyedévben. A nyugdíjkasszák ismét reálhozamot értek el, az egészségpénztárak tagjai pedig még több szolgáltatást igényeltek, köztük például minden eddiginél többet költöttek lakáshitel-törlesztésre – olvasható az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közleményében.

Az idén is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának lendületes gyarapodása, az összesített megtakarítás így 2024 első negyedévében már meghaladta a 2 ezer milliárd forintot. Ez éves összevetésben több mint 440 milliárd forintos, azaz közel 28 százalékos növekedést jelent. Az ÖPOSZ legfrissebb szektorelemzése alapján az összesített taglétszám 2,1 millió fő közelébe emelkedett. Ez a bővülés alapvetően az egészségpénztárak létszámgyarapodásának köszönhető olyannyira, hogy tagjainak száma – most először – felülmúlta a nyugdíjpénztárakét.

Infláció feletti hozam a nyugdíjpénztáraknál

Az idén január-márciusi időszakban sem lassult az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon növekedése, így a negyedév végén – 24 százalékot közelítő év/év emelkedéssel – már 1,97 milliárd forinton állt ez a mutató. Ez azt jelenti, hogy a tendencia töretlenül folytatódik, amelynek eredményeként eddig nem tapasztalt összegű megtakarítást kezelnek a pénztárak.

A vagyongyarapodásból a munkáltatói és tagi befizetések, valamint a pénztári hozamok egyaránt kivették a részüket.

A pénztárak az első negyedévben 3,38 százalék becsült hozamot értek el az egy évvel korábbi 2,19 százalék, illetve a 2023-as év egésze során felmutatott 18,36 százalék után.

A nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán 23,1 milliárd forintot tettek ki, ami 2022 hasonló időszakának értékét 28 százalékkal múlja felül. A munkáltatók hozzájárulása ennél szerényebb, de szintén jelentős mértékben, 17,4 százalékkal nőtt, hozzájárulásuk pedig a nyugdíjpénztári bevételeken belül az elmúlt év végi 35 százalékról 31-re mérséklődött.

A befizetések és a hozamok növekedése miatt nem csak a pénztárakban kezelt teljes vagyon, hanem az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is újabb csúcsot mutat: márciusra megközelítette az 1,9 millió forintot, bő 25 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi átlagmegtakarítást.

A nyugdíjpénztárak esetében a magánszemélyek által az első negyedévben öngondoskodásra befizetett összegek hét év alatt a duplájukra nőttek, míg a munkáltatók hozzájárulása az elmúlt 12 év legmagasabb szintjét érte el, beleértve az adóváltozások 2019-es utolsó hulláma előtti időszakban mért értéket is – emelte ki Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.

Sokan léptek be az egészségpénztárakba, sokat is költöttek a tagok

Az önkéntes egészségpénztárakban nem csökkent a létszámnövekedés tempója, a negyedév végén már több mint 1,05 millió főt számlált a tagság, vagyis egy év alatt közel 55 ezerrel gyarapodott a pénztártagok száma.

Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az első negyedév végére megközelítette a 78 milliárd forintot, ami az egy esztendővel korábbinál közel 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók az egy évvel korábbinál bő 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek duplájával, 28,5 százalékkal növelték befizetéseiket.

Az egészségpénztári vagyon némileg apadt a múlt év végi csúcshoz képest. Ennek az a magyarázata, hogy a pénztártagok egyre tudatosabban takarékoskodnak, használják fel megtakarításaikat, hiszen ez év elején a szolgáltatásokra történő kifizetések is gyors növekedést mutattak. Itt a legnagyobb emelkedés a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetések terén történt (éves szinten 48,5 százalék), de a klasszikus egészségpénztári szolgáltatásokra is 23,5 százalékkal többet költöttek a pénztártagok.

Minden eddiginél magasabbra, 88 százalékra nőtt a pénztári befizetéseken belül a munkavállalók részesedése. Szintén komoly eredmény, hogy három év alatt a duplájára nőtt az első negyedévben teljesített egyéni egészségpénztári befizetések értéke, a munkáltatói hozzájárulások nagysága pedig immár megközelíti a 2019 előtti időszakban regisztráltat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik