Repedés: a KDNP kitart a Néppárt mellett, ami a Fidesz szerint baloldali és háborúpárti

POLITIKA
május 16., 12:56

Repedés a Fidesz és a KDNP szövetségében az Európai Néppárt miatt! Miután a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója lebaloldalizta a szervezetet, a kereszténydemokraták elnöke kiállt a Manfred Weber vezette pártcsalád mellett.

A Néppárt „egy baloldali párt, és sajnálatos módon erősen háborúpárti, Manfred Weber vezetésével”

- mondta Menczer Tamás az ATV Start Szigorlat szerda reggeli adásában. A Fidesz kommunikációs igazgatója hozzátette, várja is, hogy mikor zárják ki a KDNP-t a pártcsaládból.

link Forrás

Menczer kijelentése miatt az ATV megkereste a KDNP-t, aminek EP-képviselője, Hölvényi György jelenleg is a néppárti frakció tagja.

„Fel sem merült, hogy a KDNP elhagyja az Európai Néppártot, hiszen mind a két elődszervezetének a teljes jogú tagjai voltunk”

- reagálta Semjén Zsolt, szerinte „így a KDNP történelmi jogon van az Európai Néppártban.” A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke hozzátette:

pártja jelenléte „a Néppártban nemzeti érdek is, hiszen az Európai Partlament legerősebb pártja/frakciója az Európai Néppárt.”

Arra, hogy Menczer szerint a néppárt háborúpárti, Semjén úgy reagált, hogy „a Néppártban is többféle álláspont van, es mi a békepárti álláspontot erősítjük”.