Beethoven ólommérgezés miatt süketülhetett meg

2024. május 16. – 14:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy mennyiségben mutattak ki nehézfémeket Ludwig van Beethoven hajszálaiban, kutatók szerint mérgezés okozhatta a zeneszerző süketségét és más betegségeit is.

A Clinical Chemistryben közölt tanulmány szerint a kutatók a német zeneszerző két hajtincsének vizsgálatát végeztek el, eközben felfedezték, hogy veszélyesen magas volt a hajszálaiban az ólomkoncentráció, de emellett az arzén és a higany is toxikus mennyiségben volt jelen.

Az egyik tincsben 380, a másikban 258 mikrogramm per gramm ólmot mutattak ki, miközben ma a 4 mikrogramm vagy kevesebb a határérték. Az arzén a mai normál értékek tizenháromszorosát, a higany a négyszeresét mutatta.

„Ezek a legmagasabb értékek a hajban, amelyeket valaha láttam. A világ minden tájáról kapunk mintákat, és ezek az értékek egy nagyságrenddel magasabbak” – mondta a New York Timesnak Paul Jannetto, a tanulmány társszerzője, a Mayo Klinika patológusa.

A tanulmány szerzői szerint a szervezetében jelenlévő mérgező fémek lehetnek az egyik magyarázata annak, hogy az 1827-ben meghalt Beethoven miért szenvedett több betegségben. A hallását a húszas éveiben kezdte el elveszíteni, és bő két évtized alatt teljesen megsüketült. Emellett emésztőrendszeri problémái voltak, kétszer sárgaságot kapott, ami a májbetegség egyik tünete.

Az ólom dokumentáltan okozhat gyomor-bélrendszeri és májbetegségeket, és a csökkent halláshoz is hozzájárulhat. A kutatók ugyanakkor úgy vélik, hogy Beethovennél az ólomszint annyira azért nem volt magas, hogy önmagában az okozza a zeneszerző halálát.

Az ólommérgezéses elmélet egyébként nem új, egy másik tanulmány is ezt valószínűsítette, de miután kiderült, hogy a vizsgált hajminták egy zsidó nőé voltak, érthetően megbukott ez az elmélet. A mostani kutatás viszont azt állítja, hogy biztosan Beethoven hajszálaival dolgoztak. A kezükre játszott, hogy a korszak szokásaihoz tartozott az, hogy a szerelmesek egymásnak tincseket küldözgettek, és a hírességek fürtjeit a rajongók is gyűjtötték. Korábbi hajvizsgálatok azt mutatták ki, hogy Ludwig van Beethovennek valószínűleg örökletes hajlama volt a májbetegségekre, hónapokkal a halála előtt pedig hepatitis B fertőző májgyulladásban szenvedett.

Arról, hogy mégis hogyan kerülhetett ennyi ólom a zeneszerző szervezetébe, szintén vannak feltevések. Beethoven szerette a bort, gyakorta megivott egy palackkal naponta. Ma már önmagában ezt sem tartjuk egészségesnek, de az alkohol mellett nagyobb problémát jelenthetett az az ólom-acetát, amelyet abban az időben a bor tartósítására és édesítésére használtak. Magából az üvegpalackból is kioldódhatott ólom, mert annak a gyártásához is használták ezt a fémet.

Az arzén és a higany feltételezések szerint a Dunából kifogott halakból kerülhetett Beethoven szervezetébe. Bécsben ekkor javában zakatolt az ipari forradalom, és a különböző gyárak a Dunába eresztették a mérgező melléktermékeiket.

Beethoven süketségének okát nemcsak hajtincsek segítségével próbálták kideríteni, hanem koponyájának megmaradt darabjaiból is próbálnak rájönni, mi okozhatta betegségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!