A 36 éves szakember 27 játékost, köztük négy kapust nevezett meg, így várhatóan a hálóőrök közül kerül majd ki egy a csapatból a június 7-ig határidőig, így lesz végleges a 26 fős keret.

Hirdetés

A hét elejétől folyamatosan jelentették be, kikre számít a szakvezető, a keret kétharmada már a hivatalos bejelentés előtt ismertté vált. A csütörtöki kihirdetéskor azok a sajtóértülések is igaznak bizonyultak, melyek szerint kimarad az együttesből a világbajnok Mats Hummels, a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Borussia Dortmund védője, valamint az 57-szeres válogatott Leon Goretzka, a Bayern München kiváló középpályása.

A német válogatott június 3-án Ukrajna, június 7-én pedig Görögország csapatával játszik felkészülési mérkőzést. Az Eb-n a június 14-i nyitómérkőzésen Skócia lesz a németek ellenfele, aztán június 19-én a magyarokkal, június 23-án pedig a svájciakkal játszanak az A csoportban.

A 27 fős német keret:

kapus:

Korábban írtuk

Oliver Baumann, Manuel Neuer, Alexander Nübel, Marc-André ter Stegen

védők:

Waldemar Anton, Benjamin Heinrichs, Joshua Kimmich, Robin Koch, Maximilian Mittelstädt, David Raum, Antonio Rüdiger, Nico Schlotterbeck, Jonathan Tah

középpályások:
Robert Andrich, Chris Führich, Pascal Gross, Ilkay Gündogan, Toni Kroos, Jamal Musiala, Aleksandar Pavlovic, Leroy Sané, Florian Wirtz

támadók:

Maximlian Beier, Niclas Füllkrug, Kai Havertz, Thomas Müller, Deniz Undav